Barbarits Lajos
Barbarits Lajos (Veszprém, 1899. okt. 3. – Bp., 1981. júl. 9.): agrártörténész, újságíró. 1917-18-ban és 1920-ban katona. 1920-1923 között a keszthelyi gazdasági ak.-n tanult, ahol mezőgazda oklevelet szerzett. 1923-tól Nagykanizsán a Zalai Közlöny belső munkatársa, 1926-tól a Kanizsai Újság felelős szerk.-je. A II. világháború idején szembenállt a szélsőjobboldali és németbarát irányzatokkal; a nyilas hatalomátvétel (1944. okt. 25.) után családjával együtt bujdosott, de rövidesen elfogták és a Gestapo fogságába került. 1945 tavaszán kiszabadult, 1945–48-ban a nagykanizsai nyomda vezetője. 1948-tól Bp.-en élt, 1949–54-ben a Tenyészforgalmi Vállalat alkalmazottja. 1954–57-ben a Magy. Mezőgazdasági Múz. munkatársa, 1957-től nyugdíjazásáig (1967) főig.-h.-e. Mint muzeológus nagy érdemeket szerzett a mezőgazdasági tárgyak, szerszámok, gépek összegyűjtésében és több állandó kiállítás rendezésében. Főként a mezőgazdaság gépesítésének történeti kérdéseivel, ezenkívül muzeológiával, a tömegoktatás agrármuzeológiai módszereivel, a tárgy- és anyaggyűjtés elveivel és módszertanával foglalkozott. 1945 elott verseket, novellákat is írt. – F. m. Nagykanizsa (Bp., 1929); Őszi gyónás (versek, Bp., 1934); A cséphadarótól a kombájnig (Bp., 1959); A gőzeke szántás története (Bp., 1960); A vetés gépesítésének kezdetei és elterjedése Magyarországon (Bp., 1965)~
