Báróczi Sándor, Bárótzi
Báróczi Sándor, Bárótzi (Ispánlaka, 1735. ápr. 11. – Bécs, 1809, dec. 24.): író, műfordító; Bessenyei György bécsi írói körének tagja. A nagyenyedi kollégium elvégzése után az erdélyi kancellária szolgálatában állt. 1760-tól Mária Terézia bécsi m. nemesi testőrségének tagja, 1802-ben ezredes. 1806-ban nyugalomba vonult. Utolsó évtizedeit önmagával és családjával meghasonlottan élte le, az alkímiában talált vigasztalást és megnyugvást. Kevés eredeti műve s számos fordítása (németből és franciából) jelent meg. Fordításaival a nemesi felvilágosodás elterjedését, szabatos, választékos stílusával az ízlés polgáriasodását szolgálta (Kassándra, I–VII., Bécs, 1774, Calprenède francia regényének fordítása; Erkölcsi mesék, Bécs, 1775, Marmontel fordítása franciából). – M. A védelmezett magyar nyelv (Bécs, 1790); Minden munkái (I–VIII., B. életrajzával és arcképével kiadta Kazinczy Ferenc Pest, 1813–14). – Irod. Horváth János: B. S. (Bpesti Szle, 1901); Szathmáry László: Magyar alkémisták (Bp., 1928); Waldapfel József: A magyar irodalom a felvilágosodás korában (Bp., 1957).
