Bisztray Gyula

Full text search

Bisztray Gyula (Fogaras, 1903. jan. 18.Bp., 1978. jan. 3.): irodalomtörténész, könyvtáros, egyetemi tanár. Az enyedi Bethlen-kollégiumban tanult, ahol Áprily Lajos volt az irodalomtanára. A bp.-i egy.-en szerzett bölcsészdoktori oklevelet. 1923–24-ben a Nemzeti Újság munkatársa, majd 1926-ban az Orsz. Könyvforgalmi és Bibliográfiai Központ, 1927-től 1934-ig az Egyetemi Könyvtár tisztviselője volt, számos kritikája, esszéje, tanulmánya jelent meg. Közben 1928–29-ben állami ösztöndíjjal a párizsi École des Bibliothecaires hallgatója. 1936-tól a Magyar Szemle h. szerk.-je, 1937-től a Magyar Szemle Társaság főtitkára. 1934-től 1945-ig a Vallás és Közoktatásügyi Min.-ban (VKM) dolgozott, a népművelési, majd az egyetemi ügyosztályon. 1943-tól egy.-i magántanár Bp.-en, 1945–49-ben a III. sz. m. irodalomtörténeti tanszék tanára, 1950-től haláláig az MTA munkatársa. Az irodalomból elsősorban a próza érdekelte. Kiadta Gyulai Pál kritikai dolgozatainak egy gyűjteményét, a Régi Magyar Költők Tárában a Bocskai-kor kéziratait és irodalmi emlékeit, Sárosi Gyula, Jókai, Petelei István, Móricz Zsigmond több művét, nagyapjának, ~ Károly 48-as honvédtisztnek A régi Erdély c. forrásértékű emlékiratait. Szerk. Kerecsényi Dezsővel A magyar próza könyve c. antológiát (I-II., Bp., 1942–48) és Király Istvánnal Mikszáth összes művei kritikai kiadását, ez utóbbiból 31 kötetet ő rendezett sajtó alá; számos névtelenül megjelent írásáról állapította meg Mikszáth szerzőségét. Kiadásait a feldolgozás pontossága, a gondos, elmélyült jegyzetek jellemzik. A Jókedvű magyar irodalom (Bp., 1968) és a Jókedvű magyar tudósok (Bp., 1972) c. anekdotagyűjtemények a humor iránti érzékét bizonyítják. – M. Színházi esték (Bp., 1942); Éltem én is Árkádiában (versek, Bp., 1943); Író és nemzet (tanulmányok, Bp., 1943); Mikszáth néprajza (Salgótarján, 1972); Könyvek között egy életen át (Bp., 1976). – Irod. Sz. F.: Egy élet könyvek között (Magy. Nemzet, 1977. jan. 19.); R. I.: B. Gy. (Kritika, 1978. 2. sz.); (-y): B. Gy. emléke (Magy. Nemzet, 1978. 2. sz.); Vargha Kálmán: B. Gy. (Irod. tört. Közl., 1978. 2. sz.).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi