Csizmadia Sándor
Csizmadia Sándor (Vásárhelykutas, 1871. márc. 10. – Mátyásföld, 1929. márc. 3.): szociáldemokrata vezető, költő és újságíró, eredetileg földmunkás. A szociáldemokrata földmunkásmozgalom egyik megszervezője. Az 1890-es években a Népszava munkatársa s a földmunkások lapjának, a Világszabadságnak szerk.-je lett. A szocialista irodalom egyik első képviselője. A Károlyi-kormányban földművelésügyi államtitkár, a Tanácsköztársaság idején földmívelésügyi népbiztos volt, de szembekerült a proletárdiktatúra vezetőivel és leváltották. 1919-ben az SZDP vezetőségi tagjává választották, de rövidesen szakított az SZDP-vel is és Nemzeti Munkapárthoz csatlakozott. Ennek programjával tagja volt az 1920-22-i ogy.-nek. Szerk. 1904-től a Világszabadság, 1921-22-ben az Igazság c. lapot. 1928-ban öngyilkos lett. Első földmunkás származású szocialista költőnk volt, aki az eljövendő új forradalmat hirdette következetesen. – M. Munkásdalok és versek (Orosháza, 1896); A földművelő-munkásság helyzete és feladata (Orosháza, 1896); Proletár költemények (Bp., 1897); Küzdelem (Újabb versek, Bp., 1903); Mit akarunk? (Bp., 1903); Hajnalban (Bp., 1905); Munkás emberek (elbeszélések, Bp., 1905); Fogházi levelek (Bp., 1906); A feketék (Bp., 1908); A nagy magyar parasztforradalom (Bp., 1914); Válogatott költeményei (Bp., 1919). – Irod. Kassák Lajos (Nyugat: Cs. J. 1929. I. k.); Elek László: Cs. 5. (Békésmegyei Népújság, 1959. 44. és 48, sz.); Komlós Aladár: A magyar költészet Petőfitől Adyig (Bp., 1959).
