Csomasz Tóth Kálmán

Full text search

Csomasz Tóth Kálmán (Tapolcafő, 1902. szept. 30.Bp., 1988. nov. 20.): ref. lelkész, teológiai tanár, zenetörténész, himnológus, kandidátus (1962). Középisk. tanulmányait a pápai ref. kollégium gimn.-ában végezte (1914-1920). Teológiát Pápán (1920-1922) és Daytonban (USA, 1922-1924) tanult. Segédlelkész volt Lorainban és Detroitban, majd Mezőtúron és Bp.-en. 1925-től 1928-ig – az Eötvös Kollégium tagjaként – a Pázmány Péter Tudományegy. Bölcsészettudományi Karának hallgatója volt. 1928-tól 1932-ig Kaposvárott hitoktató, majd 1932-től sárkeresztesi, 1938-tól csurgói lelkész. 1950-től Bp.-en a ref. konventi misszió lelkésze, 1952-ben a bp.-i ref. teológiaiak.-n az egyházi ének és zene szakelőadója, 1966-tól 1979-ben történt nyugdíjba vonulásáig c. főisk. tanár. Az MTA Zenetudományi Bizottságának 1973 óta tagja, 1976-ban elnöke volt. Kiterjedt irodalmi munkásságot fejtett ki. Számos cikke, tanulmánya, műfordítása és néhány verse jelent meg különböző hazai és külföldi egyházi és szakfolyóiratokban. Szerk. az először 1948-ban megjelent „Énekeskönyv magyar reformátusok használatára” összeállítást (amelyet Szlovákiában is kiadtak, s amely alapján a szlovák nyelvű ref. énekeskönyv is készült). Több szaklexikon és zenetörténeti tanulmánykötet munkatársa. – M. A református gyülekezeti éneklés (Bp., 1950); Halottas énekeskönyveink dallamai (Bp., 1953); A XVI. század magyar dallamai (Bp., 1958); A humanista metrikus dallamok Magyarországon (Bp., 1967); Dicsérjétek az Urat! (Bp., 1971); A magyar protestáns graduálok himnuszai (Bp., 1977); Maróthi György és a kollégiumi zene (Bp., 1978); Owahres Wort (Bp., 1983). – Irod. Berkesi Sándor: Cs. T. K. 80 esztendős (Képes Kálvin Kalendárium, Bp., 1982); Huszár Gál új abban felfedezett énekeskönyvének tanulságai (Confessio, 1982. 4. sz.); Bárdos Kornél: Cs. T. K. (Muzsika, 1989. 1. sz.); Berkesi Sándor: Hivalkodás nélkül szolgált. Cs. T. K. emlékezete (1902-1988) (Ref. Lapja, 1988. 2. sz.); Máté János: Cs. T. K. emlékezete (Theol. Szle, 1989. 2. sz.); Vályi Nagy Ervin: Inmemoriam Cs. T. K. (Confessio, 1989. 1. sz.); Máté János: Kilencven éve született Cs. T. K. (Confessio, 1993. 2. sz.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi