Csűrös Zoltán

Full text search

Csűrös Zoltán (Bp., 1901. febr. 6.Bp., 1979. okt. 28.): vegyészmérnök, egyetemi tanár, az MTA tagja (1946), Kossuth-díjas (1953). Vegyészmérnöki oklevelet a bp.-i műegy.-en 1924-ben szerzett, majd az egy. szerves kémiai tanszékére került, ahol Zemplén Géza irányításával kezdte meg tudományos pályafutását. Az aminosavak, a szénhidrátok kutatása során ismerte fel a természetes és szintetikus makromolekulák, a cellulóz, a gyapjú, a bőr és a papír, a különböző műanyagok kémiájának és technológiájának jelentőségét, valamint annak fontosságát, hogy ezeket az ismereteket bevezessék az egy.-i oktatásba. 1936-ben a műanyagok és lakkok témakörében nevezték ki magántanárrá. 1938-ban szervezte meg a textilkémiai tanszéket, melyet 1940-től ny. r. tanárként vezetett, s amelyet 1947-ben szerves kémiai technológiai tanszékké szervezett át. Oktató- és kutatómunkája szorosan kapcsolódott a hazai ipar szükségleteihez és fejlesztéséhez, a hazai polimerkémia úttörője és megteremtője volt. A negyvenes évektől foglalkozott a szerves szintetikus nagyipar kulcsát jelentő katalitikus eljárások vizsgálatával, s alakította ki a heterogén katalízis kutatásának hazai iskoláját. Különös fontosságot tulajdonított az intermedier- gyártásnak, mely nemcsak a főtermékek, hanem a teljes anyag és melléktermék hasznosítását valósítja meg, s biztosítja más iparágak- a gyógyszer-, a növényvédőszer-, a festék- és lakkipar-igényeit is. Kiemelkedő munkásságát közel 250 dolgozata, könyvei is jelzik. 1943-44-ben a műegy. dékánja, 1946-49-ben és 1957-61-ben rektora. Számos egyesület elnökségi tagja és elnöke, folyóiratok főszerk.-je volt. Munkásságának elismeréséül Bugát Pál- emlékéremmel tüntették ki. A műegy. t. doktorává avatta (1975) és emlékéremmel (1976) tüntette ki, a Veszprémi Vegyipari Egy. arany emlékérmét adományozta neki (1978). – F. m. Az elemek felfedezése (Bp., 1941); Lakkok (Bp., 1942); Műanyagok (Bp., 1942); Textilkémia (Bp., 1942); A színezékek és a színezés fejlődése (Dobozy Ottóval, Bp., 1956); Műszaki értelmező szótár 17-18. Kémia (szerk., Bp., 1961); Szerves kolloidkémia (Bp., 1963); Textilkémia (Bp., 1964). – Irod. Rusznyák István: Cs. Z. (Magy. Kémikusok L., 1979. 12. sz.); Cs. Z. (Magy. Textiltechnika, 1980. 1. sz.); Professor dr. Z. Cs. (Periodica Polytechnica, Chem. Eng., 1980. No. 1.); Ferenc Szabadváry: Professor dr. Z. Cs. (Periodica Polytechnica, Mech. Eng., 1980. No. 1-2.); Polinszky Károly: Cs. Z. (Magy. Tud., 1980. 3. sz.); Végh Ferenc: A Műegyetem nagyjai. Cs. Z. (Periodica Polytechnica, 1982; angolul és oroszul is).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi