Dallos Sándor
Dallos Sándor (Győrszentmárton, 1901. okt. 31. – Bp., 1964. márc. 10.): író, József Attila-díjas (1953). Isk.-it Komáromban és Győrött végezte. 1925-ben Bp.-re került, ahol újságíró lett, a Magyarság, majd az Új Magyarság munkatársa. Természet- és emberszeretettől átfűtött, hangulatos írásai különböző folyóiratokban jelentek meg. 1938-ban Dunántúli legendáskönyve. elbeszéléskötetéért Baumgarten-díjjal jutalmazták. 1945–49 között a Hírlapnál dolgozott, 1949-től 1953-ig a Magyar Nemzet munkatársa volt. Regényeken és elbeszéléseken kívül számos filmforgatókönyvet írt. – F. m. Gomblyukban piros virág (r., 1931); Mint kóbor kutyák (elb., Debrecen, 1935); Az ember nyomában (r., Bp., 1938); A vándor elindul (r., Bp., 1938); Mezei mirákulum (novellák, Bp., 1940); A fehér ménes (elb., Bp., 1940); Nagy János megadja magát (r., Bp., 1942); Semmelweis (forgatókönyv, Bp., 1951); A nap szerelmese (Bp., 1957); Aranyecset (Bp., 1958); A déli szél (egyfelvonásos és elb., Bp., 1960). – Irod. Kardos László: D. S. (Nyugat, 1932); Kardos Pál: D. S. (Nyugat, 1934) Illés Endre: D. S. (Nyugat, 1938).
