Dékán István
Dékán István (Győrvár, 1919. máj. 6. – Bp., 1975. máj. 14.): pincér, ÁVH-s vezérőrnagy. Rákosi Mátyás unokahúgának, Kardos Évának a férje. A székesfehérvári cisztercita gimn.-ban kezdte középisk.-it, majd Kőszegen végezte el a 4. polgárit. Pincérnek tanult, s 1936-37-ben, ill. 1939-40-ben Vasváron, Hévízen, Kőszegen és Bp.-en dolgozott a szakmájában. 1937 őszétől 1939 végéig a Hamburg melletti autópálya építkezésén alkalmazták. 1940 őszén bevonult, s árkász lett. 1942-ben szovjet hadifogságba esett, és aláírta a m. katonák átállására felszólító röpcédulákat. 1943-tól a KMP tagja. Az 1943. máj.-ban meginduló antifasiszta isk. elvégzése után 1944 tavaszáig Naumov tábornok partizánegységében német vonalak mögött harcolt, majd ejtőernyős kiképzést kapott, s 1944. aug.-ban É-Erdélyben vetették be. 1944. dec.-től 1950-ig a Politikai Rendőrség, ill. utódszervei tagja. Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) kémelhárítási osztályának vezetője alezredesi rangban. A koncepciós perekben elítéltek kihallgatását és vizsgálatát vezette. 1950-ben a belső tisztogatások során őt is eltávolították, s két évig a polgári életben dolgozott. 1953. máj.-ban Rákosi rehabilitálta, az ÁVH egyik irányítójává tette, ezredessé, majd vezérőrnaggyá és min. h.-sé nevezte ki. Az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt a SZU-ba menekült. 1962-ben kizárták a pártból. A Vendéglátóipari Technikum, majd a Hotel Silvanus ig.-ja volt. – F. m. Vihar Ukrajnában. Egy magyar partizán naplója (Bp., 1945); Partizánutakon (Bp., 1955); Harcostársak emlékeznek (szerk., Bp., 1960); Utak és ösvények (Kardos Évával, Bp., 1975).
