Demjén József, Deutsch

Full text search

Demjén József, Deutsch (Hódmezővásárhely, 1910. febr. 19.SZU, 1943): fotoriporter, könyvkiadó. Az 1920-as évek végén fotoriporterként kezdte pályáját Debrecenben. Itt kezdett társadalmi kérdésekkel foglalkozni és bekapcsolódott a munkásmozgalomba. 1930-ban Bp.-re költözött. A Pesti Hírlap szerkesztőségében dolgozott. 1931–32-ben Fiatal Magyarország címmel társadalmi és irodalmi folyóiratot adott ki. Könyvkiadói vállalkozása keretében adta ki Radnóti Miklós Újmódi pásztorok éneke c. kötetét, amelyért mindketten bíróság elé kerültek. Dokumentum Könyvek címmel könyvsorozatot készült kiadni. Ennek első kötete József Attila Költészet és nemzet c. tanulmánykötete, amelyet József Attila hátrahagyott írásaiból Sándor Pál válogatott, és ~ előszavával jelent meg (1940). A vállalkozást nem folytathatta. 1941-ben Debrecenbe költözött. Munkaszolgálatban pusztult el, az emlékezők szerint társaiért áldozta fel magát. – Irod. Markovits Györgyi: Üldözött költészet (Bp., 1964); Nemes György: Rubáska (Népszabadság, 1977. jan. 1.); Rónai Mihály András: Ifjú mestereink (Élet és Irod., 1977. 6. sz.).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi