Dési Huber István
Dési Huber István (Nagyenyed, 1895. febr. 6. – Budakeszi, 1944. febr. 25.): festő, grafikus, Kossuth-díjas (1958, posztumusz). A tanulást gyermekkorában abba kellett hagynia, inas, napszámos volt sokfelé, míg végül ügyvédi írnok lett Désen. Az I. világháborúban súlyos tüdőbajt szerzett. A háború után ugyancsak Désen, apja műhelyében arany- és ezüstművességgel foglalkozott. Ekkor kezdte el a rajztanulást Szopos Sándor festő vezetésével. Pestre kerülve esténként az Iparművészeti Isk.-t, majd a Podolini-féle szabadisk.-t látogatta. 1924-től Olaszo.-ban, különböző gyárakban ezüstművesként dolgozott. Alkalma nyílt Milánó, Firenze, Róma, Velence képtárainak megismerésére, Torinóban és Firenzében kiállítást is rendezett. Krón Bélától elsajátította a rézkarc-technikát. 1927-től újra Bp.-en élt. A KUT (Képzőművészek Új Társasága) tagja lett, s részt vett az illegális kommunista mozgalomban. 1927–28-ban a Negyedik rend címmel linóleummetszet-sorozatot készített. 1934-ben egy sarló-kalapács motívumot ábrázoló csendélet miatt letartóztatták. A 30-as évek végén festett művein erősen érezhető a kubizmus hatása. Sok m. festőtől tanult, de senkinek sem szegődött követőjéül. A kubista szakasz után elsősorban az expresszionizmus foglalkoztatta. Van Gogh képeire emlékeztető drámai, paraszti témájú képeket festett. Művészete összekötő volt a Derkovits-féle expresszionizmus és az ún. alföldi isk. expresszív realizmusa között. 193o-ban Kovács Ákos szalonjában, 1932 és 1938-ban az Ernst Múz.-ban, 1941-ben uo. (akkor Almásy-Teleki Műintézet) volt gyűjteményes kiállítása. 1947-ben ugyancsak az Ernst Múz. rendezett emlékkiállítást műveiből, 1948-ban a ~-kör állította ki rézkarcait, 1949-ben Pécsett, 1956-ban és 1959-ben, majd 1964-ben ismét Bp.-en volt műveiből emlékkiállítás. 1957-ben a Műcsarnok Forradalmi Művészet kiállításán szerepeltek művei. 1944-ben elnyerte a Szinyei Társ. nagydíját. A tanulmányait, kritikáit összefoglaló A művészetről c. könyve (Bp., 1959) festményeihez és grafikájához hasonlóan a munkásosztály álláspontjára helyezkedő forradalmár művész szemléletét tükrözi, esztétikai gondolatai némiképp rokonok József Attiláéval. – Irod. Kállai Ernő: D. H. I. festményei (Magy. Műv. 1938); Komor András: D. H. I. (Tér és forma, 1943); Rabinovszky Máriusz: D. H. I. emléke (Szabad Műv., 1947, 1-z. sz.); Bortnyik Sándor: D. H. I. (Miroir, 1948); Oelmacher Anna: D. H. I. (Szabad Műv. 1954): Sas Judit: D. H. I. emlékére (Új Írás, 1961. 7. sz.); Oelmacher Anna: D. H. I. (Élet és Tud. 1964. 25. sz.); Dési Huber Istvánné: D. H. I. (Bp., 1964); D. H. I. emlékkiállítás katalógusa (bev. M. Heil Olga Bp., 1964). Szi. Radnóti Miklós: Nem bírta hát … (vers).
