di Gléria János

Full text search

di Gléria János (Szombathely, 1899. ápr. 11.Bp., 1976. jún. 21.): vegyész, egyetemi tanár, a mezőgazdasági tudományok doktora (1952). Oklevelet a műegy. vegyészmérnöki karán szerzett (1924). 1924-től tanársegéd. 1927-ben műszaki doktori képesítést nyert és az Orsz. Chemiai Intézetnél dolgozott, utóbb mint a talajtani, agrokémiai és növényvédelmi osztályok vezetője. 1930–31-ben a zürichi műegy.-en volt ösztöndíjas. 1942-ben megbízták a Budakeszi Mezőgazdasági Kísérleti Telep megszervezésével, 1944-ben a telep ig.-ja lett. 1945 után kísérletügyi főigazgatóvá nevezték ki, majd 1946-ban az Agrártudományi Egy. debreceni oszt.-án a mezőgazdasági-kémiai tanszék egyetemi tanára lett. 1950-ben a Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézethez került, 1952-től h. ig., 1954–59-ben ig., majd tudományos tanácsadó volt 1976-ig, haláláig. Közben 1967–70-ben a Havannai Talajtani Intézetben dolgozott. 1954-től a Földművelésügyi Min. trágyázási kérdésekkel foglalkozó munkabizottságának vezetője, 1960-tól az MTA Agrártudományok Osztálya Talajtani Bizottságának elnöke volt. Első elnöke, majd h. elnöke volt a Magy. Agrártudományi Egyesület Talajtani Társaságának. Érdeklődése kiterjedt a talajfizika, talajkolloidika és talajkémia különböző területeire. Foglalkozott a műtrágyázással és serkentőanyagok alkalmazásának problémáival. Megszervezte az első mezőgazdasági izotóplaboratóriumot. Számos modern mérőműszert és műszert vezetett be a talajtani kutatásba. Több száz közleménye a hazai és külföldi szakfolyóiratokban jelent meg. – F. m. Talajfizika és talajkolloidika (társszerzőkkel, Bp., 1957, németül 1962); Mezőgazdák talajismereti útmutatója (Bp., 1958); Mezőgazdaságí kémia (Bp., 1959); Talajvizsgálati módszerkönyv (Bp., 1962). – Irod. Szabolcs István: di G. J. emlékezete (Agrokémia és Talajtan, 1976. 3-4. sz.).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi