Dózsa György
Dózsa György (Dálnok, 1470 k. – 1514. júl. 20. k.): az 1514-i parasztháború vezére. Származását pontosan nem ismerjük, bizonyos azonban, hogy székely származású volt, emiatt Székely Györgynek is nevezték. Nándorfehérvárott lovaskapitányként szogált, ott 1514. febr. 28-án párviadalban megölt egy török vitézt, amiért a király címerrel tüntette ki. A Bakócz Tamás által meghirdetett török elleni keresztes hadjárat vezérének jelölték, seregét Pest alatt gyűjtötte össze. A sereg az antifeudális népi erők gyülekezetévé vált, s amikor II. Ulászló kir. Knin ostromára küldte, majd máj. 15-én a toborzást megtiltotta, ~ – időközben megszervezett és gyakorlatokkal fegyelmezett – seregével Ceglédre ment, ahol máj. 18-án tartott beszédében és ugyanott kiadott kiáltványában nyíltan a feudális rend megdöntésére szólította fel seregét. Mezőtúron és Békésen át D-felé vonult, amikor a feudális nagybirtokosok Báthori István vezetése alatt álló seregével máj. 26-án Nagylaknál megütközött. Előre küldött alvezérének, Balogh Istvánnak veresége után döntő csapást mért az urak seregére, a kezébe került Csáky Miklós püspököt és Telegdi István kincstartót kivégeztette. Arad és Lippa bevétele után jún. 16-án megkezdte Temesvár ostromát, de a várat (ahová Báthori menekült) hosszú ostrom után sem tudta bevenni. Az időközben felvonuló nemesség csapataitól előbb alvezére (Száleresi Gubacsnál jún. 21-én) szenvedett vereséget, majd júl. 15-én az Erdélyben Szapolyai János vezetése alatt gyülekező fősereggel szemben Temesvárnál ~ is csatát vesztett. Sebesülten fogságba esett, s Szapolyai szörnyű kínzások közepette kivégeztette. Kínzását bámulatos lelkierővel viselte el. Irod. Márki Sándor: D. Gy. (Tört. Életr. Bp., 1913); Geréb László-Székely György: A magyar parasztháborúk irodalma (Bp., 1950); Székely György: A török hódítók elleni védelem ügye a Dózsa-parasztháborútól Mohácsig (Századok, 1952); Székely György: A Dózsa-parasztháború ideológiájához (Századok, 1961). – Szi. Versek: Matisz Pál: D. Gy. (1843); Petőfi Sándor: A nép nevében (1847); Ady Endre: D. Gy. lakomáján (1908); Juhász Gyula: Dózsa feje; Juhász Ferenc: A tékozló ország (1954). Illyés Gyula: D. Gy. beszéde a ceglédi piacon; Regények: Eötvös József: Magyarország 1514-ben (Pest, 1847); Szabó Pál: A nagy temető (Bp., 1947); Gergely Sándor: D. (Bp., 1945–48). Drámák: Sárközi György: D. (Bp., 1939); Illyés Gyula: D. Gy. (Bp., 1956). – Zene. Erkel Ferenc – Jókai Mór-Szigligeti Ede: D. Gy. (opera, 1867).
