Dudith András, Dudich

Full text search

Dudith András, Dudich (Buda, 1533. febr. 5.Boroszló, 1589. febr. 22.): r. k. püspök, diplomata, humanista tudós. Paduában és Veronában, majd Párizsban tanult. Mint Reginald Pole bíboros megbízottja járt V. Károly, Stuart Mária és II. Henrik kir. udvarában. 1557 körül esztergomi kanonok, 1561-ben esztergomi prépost, 1562-ben tinnini, majd csanádi, 1563. szept. 4-én pécsi püspök lett. 1561–63-ban a m. klérus képviselője a tridenti zsinaton, ahol felszólalásaival nagy tekintélyt szerzett magának és hazájának. Az elkövetkező években I. Miksa megbízásából többször járt diplomáciai küldetésben Lengyelo.-ban. 1567-ben püspökségét odahagyva protestáns hitre tért, megházasodott és Lengyelo.-ban telepedett le. Felesége vagyona lehetővé tette, hogy gondtalanul a tudománynak éljen. Humanista polihisztor volt: teológiával, a görög-római irodalommal és a természettudományokkal egyaránt foglalkozott, kora tudósaival kiterjedt levelezésben állt. Fellépett az akkoriban általános asztrológiai babonák ellen. – F. m. Dionysii Halicarnassei de Thucydidis Historia Judicium (ford, görögből latinra, Venetiis, 1560); Vita Reginaldi Poli (Ventiis, 1563 és Londini, 1690); Consmentariolus de Cometarum significatione … (Basiliae, 1579). – Irod. P. Costil: A. D. (Paris, 1929); Trencsényi Waldapfel Imre.: Erasmus és magyar barátai (Bp., 1941); Berndorfer Alfréd: D. A. orvosi levelei (Term. és Technika, 1953. 8. sz.); Mátrai László: Régi magyar filozófusok (Bp., 1961).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi