Dugonics András
Dugonics András (Szeged, 1740, okt. 18. – Szeged, 1818. júl. 25.): író, egyetemi tanár, kegyesrendi szerzetes. 1756-ban lépett a piarista rendbe. Privigyén, Nyitrán, Nagykárolyban, Szegeden, Vácott és Medgyesen tanult, ill. tanított. 1774-ben adta ki első művét, Trója veszedelmét. Ugyanezen évben nevezték ki Nagyszombatba az elemi mennyiségtan egy.-i tanárává. Később az egy.-mel együtt költözött 'Budára, innen Pestre. II. József németesítő törekvéseire válaszolva 1784-ben megjelent matematikai művével a m. matematikai és fizikai műszókincs kialakításához járult hozzá. A császár nyelvrendeleteinek nem engedelmeskedett, továbbra is magyarul és latinul tanított. Sok németből magyarított regényt, színdarabot írt; ezek politikai célzatukkal, közmondásokkal teletűzdelt nyelvükkel ~ot a nemesi olvasóközönség legünnepeltebb írójává tették. Különösen az 1788-ban megjelent Etelka keltett nagy lelkesedést. 1792-ben első színtársulatunk előadta az Arany perecek c. színművét. Később nagy sikerrel mutatták be Bátori Mária c. színművét, amely több évtizeden át műsoron maradt. Sokat tanulmányozta a népnyelvet, sok közmondást gyűjtött össze, de ez a gyűjteménye csak halála után jelent meg. 1808-ban betegsége miatt nyugdíjaztatta magát és Szegedre költözött. A nemesi ellenállás, a nemesi–nemzeti mozgalom irodalmi képviselője, a múltat is a köznemesség szemével nézte. – M. A tudákosságnak két könyvei, melyekben foglaltatik a Betűvetés (algebra) és a Földmérés (geometria) (Pest, 1874); Etelka (r., I–II. Pozsony és Kassa, 1788); A gyapjas vitézek (I–II., Pozsony, 1794); Jeles történetek (I–II. színdarabok, Pest, 1794–1795) Jolánka, Etelkának leánya (I–II. Pest, 1803–04); Cserei (Szeged, 1808); Magyar példabeszédek és jeles mondások (I–II. Szeged, 1820); Följegyzései (Sajtó alá rendezte ifj. Szinnyei József, Bp., 1883). – Irod. Prónai Antal: D. A. életrajza (Szeged, 1903); Horváth János: A magyar irodalmi népiesség Faluditól Petőfiig (Bp., 1927); Baróti Dezső: D. A. és a barokk regény (Szeged, 1934). – Szi. Csokonai Vitéz Mihály: A. D. oszlopa (vers, 1795).
