Édes Gergely
Édes Gergely (Madár, 1763. jan. 24. – Tiszatarján, 1847. okt. 20.): költő, ref. lelkész. Sárospatakon és Debrecenben végezte isk.-it. 1794-ben Hetényben ak.-i rektor, majd számos Veszprém környéki faluban lelkész, 1833-ban Derecskén állapodott meg. Baráti szálak fűzték Kazinczy Ferenchez. Írt alkalmi költeményt, ódát, elégiát, epigrammát, nevét leoninusai és csupa azonos magánhangzókat tartalmazó versei tették ismertté, ezért joggal sorolták a „mesterkedők” közé. Versei és latinból készített műfordításai nagyrészt kéziratban maradtak. – F. m. Természet könyve, avagy a természetből kimerített becses halhatatlanság (tanköltemény, Kassa, 1793); É. G. enyelgései, avagy időt töltő tréfás versei (Pozsony, 1793); É. G. iramatai és danái (Vác, 1803); É. G. keservei és nyájaskodásai (Vác, 1803); A Theosi Anacreon versei (fordítások, Vác, 1803); Quinti Horatii Flacci opera… (fordítás, I–II., Pest, 1819). – Irod. Abafi Lajos: E. G. (Figyelő, 1884); Vári Emil: A mesterkedőkről (A kisvárdai áll. főgimn. ért., 1913). – Szi. Virág Benedek: É. G.-nek (vers).
