Fejér István

Full text search

Fejér István (Kassa, 1911. ápr. 25.Bp., 1976. febr. 26.): újságíró, szerkesztő, színigazgató, József Attila-díjas (1958). Prágában szerzett oklevelet a műszaki főisk.-n. 1934-től E. Burian D 34 nevű szocialista szellemű prágai színházában dolgozott. 1936-ban a Petőfi Kör nevű prágai kommunista munkás művelődési egylet megalapítója. 1936–38-ban kisebb cikkei és fordításai jelentek meg a Munkás és a Magyar Nap c. lapokban (részben Fejsze István álnéven). 1940-ben Mo.-on telepedett le, munkásmozgalmi tevékenysége miatt letartóztatták, rendőri felügyelet alá helyezték. 1945–48-ban a Munkás Kultúrszövetség egyik vezetője, a szövetség lapjának a Művelt Népnek szerk.-je. 1948–1956 között a Színház és Mozi c. lapot és ennek utódját a Film, Színház, Muzsikát szerk. 1957 márc.-ban a bp.-i József Attila színház mutatta be az Irány Caracas c., Kállai Istvánnal közösen írt komédiáját. 1958. febr.-tól ugyanott játszották a Bekötött szemmel c. színművét. 1958–1967 között a bp.-i politikai kabarészínház, a Vidám Színpad és kamaraszínháza, a Kis Színpad ig.-ja. Számos jelenetet írt, néhány műsorban konferált is. Szerk. a Humor áll a házhoz. Kabaréjelenetek c. kötetet (Bp., 1973). – F. m. Lehet valamivel kevesebb? (Jelenetek, Boross Elemérrel, Bp., 1967); Tudni illik, hogy mi illik (Bp., 1966). – Irod. Bogáti Péter: Búcsú F. I.-tól (Élet és Irod., 1976. 10. sz.).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi