Fekete Sándor
Fekete Sándor (Nagyvárad, 1885. jan. 9. – Bp., 1972. szept. 15.): orvos, orvostörténész, az orvostudományok doktora (1955). Oklevelét a bp.-i tudományegyetem orvostudományi karán szerezte 1908-ban. 1909-től 1921-ig a II. sz. szülészeti klinikán működött. 1921-től a Poliklinika nőgyógyászat-szülészeti osztályának vezetője, 1922-ben egy.-i magántanári képesítést szerzett a szülészet és a nőgyógyászat élettana tárgyköréből. 1935-től 1963-ig, nyugalomba vonulásáig a Poliklinika (Szövetség u.-i Kórház) ig.-ja volt. 1946-ban c. egyetemi tanár lett. 1964-ben reaktiválták és kinevezték a megszervezés alatt álló Semmelweis Orvostörténeti Múzeum ig.-jának. 1971 végén végleg nyugalomba vonult. Elsőként alkalmazta a só- és vízszegény diétát a terheseknél, míg a nőgyógyászati gyulladások kezelésében bevezette a kálcium terápiát. A szülés mechanizmusáról, a petefészek működéséről írott tanulmányai és kutatásai új irányzatot nyitottak a nőgyógyászatban. Orvostörténeti kutatásai során tisztázta Semmelweis szerepét az 1848-as forradalomban és helyét az egyetemes orvostörténetben. Foglalkozott a bábaképzés fejlődésével, valamint Tauffer Vilmos életművének kutatásával. A Magy. Orvostörténelmi Társaság Veszprémi István emlékérmével tüntették ki. – F. m.: A női nemző szervek működése és hatása a szervezetre (magyarul és németül, Bp., 1929); A terhességi toxicosisok (Bp., 1959); Fundamentals to the pathogenesis of pregnancy toxaemias (klny., Bp., 1963); Tauffer Vilmos. Adatok a magyar szülészet és nőgyógyászat történetéhez. 1851–1934 (Bp., 1971). – Irod. Kapronczay Károly: F. S. (Orv. Hetil., 1977).
