Földi Rózsi, művésznevén Rosia Ney(Isaszeg, 1897. dec. 7. – Párizs, 1972. febr. 1.): festő, fotóművész. A Tanácsköztársaság idején a hadügyi népbiztosságon dolgozott, majd emigrálni kényszerült. Először Munkácsra ment, itt kötött házasságot Illés Béla íróval. A húszas évek elején Párizsba költözött, és első férjétől elválva Ney László festőművész felesége lett. Ekkor fényképészként dolgozott. A m. kommunista emigráción kívül baráti köréhez tartozott Illyés Gyula és Gara László is. 1933-ban Sylvio Silka hangmérnökkel, harmadik férjével beutazta Csehszlovákia szlovák és rutén lakta vidékeit, ahol fényképsorozatokat készített. Ezeket a Sarló-mozgalom szociofotó kiállításán mutatta be Pozsonyban. Tagja volt a francia kommunista pártnak, melynek munkájában aktívan részt vett, üldözötteket bújtatott. A harmincas évektől festett is, 1944 után kiállításokon szerepelt. Több francia művésztársaság tagja volt, köztük a Salon des Realités Nouvelle-nak is. Mo.-on 1948-ban és 1971-ben állított ki. Festményeit és fotóit m. múz.-okra hagyományozta. – Szi. Illyés Gyula: Hunok Párizsban (Bp., 1946); Sinkó Ervin: Egy regény regénye (Újvidék, 1961); Balogh Edgár: Hét próba (Bp., 1965).
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.