Forbáth Imre
Forbáth Imre (Böhönye, 1898. nov. 10. – Teplice, Csehszlovákia, 1967. máj. 16.): költő, orvos, a csehszlovákiai magyar irodalom kimagasló alakja. Orvosi tanulmányait Bp.-en kezdte és Prágában fejezte be. 1919-ben részt vett a Tanácsköztársaság politikai és kulturális életében, majd emigrálni kényszerült s 1920-ban Prágában telepedett le. Első verskötete Bécsben a Ma kiadásában jelent meg; költeményeit az Út, a Korunk s több más lap közölte. Szerkesztésében jelent meg az első cseh Petőfi-kötet. 1936–38 között az osztravai bányászok orvosa volt s munkatársa az ott megjelenő Magyar Nap c. napilapnak. 1938-ban a hitleri uralom elől Londonba menekült s bekapcsolódott az antifasiszta mozgalomba. 1945-ben tért vissza Csehszlovákiába, rövid ideig külügyi szolgálatot teljesített, majd Teplicére vonult vissza s ez időtől csak az irodalomnak élt. Költészetében a társadalom kivetettjeinek lázadó érzéseit, a háborúk elleni szenvedélyes tiltakozást szólaltatja meg. Korai versein az avantgardista irányzat formalazító hatása érződik. Költészetének kialakulására a modern cseh és német szocialista irodalom is nagy hatással volt. – M. Versek (Bécs, 1922); Vándordal (Érsekújvár, 1923); A favágók (Pozsony, 1930); Panasz és remény, London, 1942); Mikor a néma beszélni kezd (Válogatott versek, Pozsony 1958); Csodaváró (Bp., 1967). – Irod. Nádass József: Amikor a néma beszélni kezd (Kortárs, 1959).
