Förster Aurél
Förster Aurél (Bp., 1876. júl. 9. – Bp., 1962. júl. 7.): klasszika-filológus, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1921, r. 1938, t. 1946–49), az irodalomtudományok doktora (1952). 1894–98-ban a bp.-i egy. bölcsészkarán, 1899-ben a berlini egy.-en tanult. 1900-ban bölcsészdoktori, 1902-ben középisk. tanári oklevelet szerzett. 1902–03-ban bp.-i gimn. tanár, utána több ízben járt külföldön. 1915–25-ben az Egyetemes Philologiai Közlöny szerk.-je, 1915-ben a bp.-i egyen magántanári képesítést nyert. 1920–27-ben a bp.-i Középiskolai Tanárképző Intézet tanára. 1928-tól a szegedi, 1940-től a kolozsvári egy. klasszika-filológia tanszékének ny. r. tanára, 1942-től 1947-ig, nyugalomba vonulásáig a bp.-i egy. bölcsészkarán az ókori történeti tanszéken ny. r. tanár. Arisztotelész műveiből szövegkritikai kiadásokat készített elő, széles körben végzett ritmikai vizsgálatokat. – F. m. A hexameter eredete (Bp., 1899); Aristoteles a lélekről (Filoz. Írók Tára, XV. (Bp., 1915); Az aristotelesi ún. Parva Naturalia szerkezete és keletkezése (Bp., 1932); A halhatatlan Horatius (Bp., 1935); A filológia fogalma (Bp., 1940); Aristoteles De Sensu et De Memoria libri (Bp., 1942); Prolegomena metrica Bp., 1956). – Irod. Maróti Egon: Ho koinos polemos. In memoriam Aurelii Förster (Berlin, 1962); Antik Tanulm. (1962. 3–4. sz.).
