Fröhlich Pál

Full text search

Fröhlich Pál (Torzsa, 1889. dec. 6.Szeged, 1949. okt. 15.): fizikus, egyetemi tanár, az MTA l. tagja (1928), a polarizációs színkép felfedezője. Egy.-i tanulmányait Bp.-en végezte. Mint ötödéves egy. hallgató Eötvös Loránd meghívására részt vett a balatoni és erdélyi geofizikai kutatásokban. Az I. világháborúban katonai szolgálatot teljesített, megsebesült s tanulmányait csak hosszabb megszakítás után folytatta. 1918-ban doktorált, 1923-tól a bp.-i egy. magántanára, 1924. szept.-től a szegedi egy. kísérleti fizikai tanszékén ny. rk., 1926. okt.-től ny. r. tanár, 1928-ban a szegedi új Kísérleti Fizikai Kutató Intézet megszervezésével bízták meg, s e célból állami kiküldetésben a német egy.-ek fizikai intézeteit tanulmányozta. 1942–43-ban az egy. rektora volt. Klasszikus optikai kutatásai mellett a 20-as évek közepétől érdeklődése a kolloidfoszforok felé fordult, főleg a zselatinfoszforok lumineszcenciáját vizsgálta. 1925-ben a baltimore-i és a chicagói egy.-en folytatta ilyen irányú kutatását, melyekkel e szakterület legkiválóbbjai közé emelkedett. Munkásságának eredményeit főként Physical Review, a Zeitschrift für Physik, Kolloid Zeitschrift és az Acta Chem. Phys. Univ. Szegediensis c. folyóiratokban tette közzé. – Irod. Szalay László: P. Fröhlich (Acta Chem. Phys. Univ. Szegediensis, 1950).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi