Gál Gyula
Gál Gyula (Arad, 1865. nov. 5. – Bp., 1945. febr. 26.): színész. A színitanoda elvégzése után 1887-ben vidéken kezdte színpadi pályáját, 1896-ban az újonnan megnyílt Vígszínház, 1902-ben a Nemzeti Színház tagja s a Színiak. tanára lett, 1923-ban örökös tag. Javasolta a kecskeméti Katona József Társ.-nak, hogy évenként ünnepi Bánk bán előadásokat rendezzenek. Széles skálájú színész, klasszikus és modern drámákban bohózati figuráktól tragikus hősökig mindent elmélyülten alakított. A lelkiismeretes színpadi részletrajz nagymestere. – F. sz. Shakespeare drámáiban: Falstaff, III. Richárd, Lear király, Menenius Agrippa (Coriolanus), Brabantio (Othello), Kent (Lear király); Helmer (Ibsen: Nóra), Ekdal (Ibsen: Vadkacsa), Tartuffe (Molière), Baumer (Hauptmann: Takácsok). A némafilmek idején jelentős filmszerepekben játszott: A szerelem bolondjai (1917), Árendás zsidó (1917–18), Judás (1918), Csitri (1918), A hazugság (191819), Alraune (1918–19), Dosztojevszkij A háziasszony c. novellájából jelentős filmet rendezett: A megbűvöltek (1921) stb. – M. Vezeklők (dalmű, zene: Farkas Ödön, Operaház, 1894); Leszámolás (színmű, Arad, 1917). – Irod. Kárpáti Aurél: Örök Shakespeare (Bp., 1948); Csathó Kálmán: Ilyeneknek láttam őket (Bp., 1957); Ignácz Rózsa: Malvolio tanár úr és a többiek (Prospero szigetén, Bp., 1960); Békés István: Dosztojevszkij magyar némafilmen (Filmvilág, 1960. 10. sz.).
