Gara László
Gara László (Bp., 1904. júl. 17. – Párizs, 1966. máj. 9.): író, műfordító, publicista. Kereskedőcsalád sarja, gimn. érettségi után Bárdos Artúr mellett tanult rendezést a Belvárosi Színházban. 1924-ben a párizsi olimpiára küldték sporttudósítónak, kinn maradt, beiratkozott a Sorbonne-ra és elvégezte a francia tanárokat képző intézet tanfolyamát. A Lu és a Vu című hetilapok munkatársa lett, s csakhamar megkezdte műfordítói munkásságát. Móricz Zsigmond Hét krajcár c. elbeszélését fordította elsőnek franciára, 1926-ban Adytól Illyés Gyuláig terjedő modern m. költői antológia társszerk.-je (L'Anthologie Pogány-Géo Charles, 1927). Ugyancsak antológia keretében mutatta be a modern m. prózairodalmat is. A német megszállás elől menekülni kényszerült Párizsból, négy évet egy faluban töltött, ahol megírta egyetlen, Les Juifs de Saint-Boniface c., internáló táborban játszódó regényét. 1948-tól a Magyar Távirati Iroda (MTI) párizsi tudósítója lett, 1952 nyarától 1955-ig Bp. -en dolgozott az MTI–nél. A hatóság nem engedélyezte visszatérését Párizsba. 1956 végén disszidált. Párizsban 1957-től főleg a m. irodalom francia közvetítésének élt. Jeles francia költőkből nagy munkatársi gárdát szervetett m. költők fordítására: József Attila, Illyés Gyula, Kassák köteteit jelentette meg. Posztumusz műveként megjelenő nagyszabású francia Ady-válogatást is összeállított. Legkimagaslóbb eredménye a m. költészet egészéből válogatott, eddig legteljesebb idegen nyelvű m. antológia (Anthologie de la poésie hongroise de XII. siècle à nos jours, Paris, 1962). Gyűjteményeivel, fordításaival: Jókai, Karinthy, Kosztolányi, Márai, Molnár Ferenc, Németh László, Tamási Áron, Szabó Magda, Sarkadi Imre, Ottlik Géza stb. tolmácsolásával nemcsak számszerű eredményeket ért el, nemcsak tágabb lehetőséget teremtett a m. irodalom külföldi terjesztéséhez, hanem jelentős francia költők bevonásával minőségileg is értékes támogatást nyújtott a m. irodalom, főleg a líra elismertetéséhez a nagyvilágban. – Irod. Szabó Zoltán: G. L. (Új Látóhatár 1966); Szabolcsi Miklós: G. L. emlékezete (Nagyvilág, 1967. 5. sz.). – Szi. Illyés Gyula: Chant funebre (vers, Nagyvilág, 1967. 5. sz.).
