Gáspár Imre
Gáspár Imre (Nagycsalomja, 1854. febr. 24. – Bp., 1910. aug. 19,): újságíró, költő, műfordító. 1872-ben Pesten telepedett le. Pályája első felében a Gyulai Pál vezette hivatalos irodalommal szemben álló irodalmi ellenzékhez tartozott, támadta az arisztokráciát, a klérust, a dzsentri életmódot és a kapitalista társadalom morálját is. 1877-ben szerk. a Cigaretta c. szatirikus lapot. 1881–83-ban Székesfehérvárott a Szabadság, 1885–89-ben a Debreczen, 1890–91-ben a Debreczeni Hírlap szerk.-je, 1892-ben a Torontál c. napilap társszerk.-je. 1893-ban a Debreczeni Ellenőr szerk.-je s megalapítója a Debreczeni Reggeli Újság-nak. A szlovák költészet egyik első hazai ismertetője és fordítója volt; elsőnek ismertette a nemzetközi munkásköltészetet. Élete végén tollát a kormány és a klerikalizmus szolgálatába állította. Utolsó éveiben a miniszterelnökségi sajtóirodában dolgozott. Fordított Miczkievicz és Schiller műveiből. F. m. A bálkirálynő dalai (versek, Pest, 1872); Dalok az időnek (Bp., 1877); Válogatott költemények (Bp., 1878); Újabb dalok az időnek (Bp., 1878); Hazánk tót népe (Tanulmány és műfordítások, Bp., 1879). – Irod. Sziklay László: A századvég ellenzéki irodalmának történetéből (Bp., 1955); Krúdy Gyula: G. I. (Írói arcképek. I. Bp., 1957); Komlós Aladár: A magyar költészet Petőfitől Adyig (Bp., 1959). – Szi. Krúdy Gyula: Hét bagoly (Bp., 1954)
