Gellért Oszkár
Gellért Oszkár (Bp., 1882. szept. 10. – Bp., 1957. dec. 16.): költő, Baumgarten-díjas (1933, 1934), Kossuth- díjas (1949). ~ Endre színházi rendező apja. Jogi tanulmányokat végzett. 1902-ben Osvát Ernő figyelt fel az Új Időkben és a Budapesti Naplóban közölt verseire. Társszerk.-ként maga mellé vette a Magyar Géniuszhoz, melyet később ő egyedül szerk. (1902–04). A lap kiadásában jelent meg antedatálva első verseskötete 1902 végén. Pályakezdő költeményeire erősen hatott a századvég érzés- és gondolatvilága. Előbb a Magyar Géniusz, majd ennek megszűntével a Pesti Hírlap cikkírója lett. 1904-től 1918-ig több ezer cikket írt a lapba. Ezek egy része névtelenül jelent meg. Kivált az oktatás- és nevelésügy kérdéseiben fejtett ki radikális véleményt. 1908-tól az induló Nyugat munkatársa, s a folyóirat kiadásában jelent meg második verseskötete, A deltánál (1909). Művészi kibontakozása Ofélia térdein (1911) c. kötetétől számítható. Elsősorban szerelmi lírája keltett figyelmet, konzervatív körökben pedig zajos megbotránkozást. Az I. világháború idején a Pesti Hírlap szerk.-je, a hadijelentések kommentátora. Ugyanakkor verseiben egyre erősödött a pacifista hang. 1917 nyarán a Nyugat főmunkatársai közé került, 1918. dec.-ben a Vörösmarty Ak. állandó tagja lett. Szerk. A diadalmas forradalom könyvét (1918). 1919. jan.-ban Károlyi Mihály sajtófőnökké nevezte ki. A Tanácsköztársaság idején a Forradalmi Kormányzótanács sajtóirodáját vezette, s így hivatalból tagja lett a sajtódirektóriumnak. 1919. szept.-ben körözőlevelet bocsátottak ki ellene. Letartóztatták, vád alá helyezték, egy hónap múlva szabadult vizsgálati fogságából. 1920-tól 1941-ig, a Nyugat megszűntéig annak egyik szerk.-je volt. A húszas-harmincas évek fordulóján erősödött verseinek humanista elkötelezettsége. Gorkij Artamonovokját az ő kezdeményezésére közölte a Nyugat. Móricz kiválása után a lap prózai részét szerk. Nagy érdeme volt a Nyugat-könyvtár fenntartásában. A fasizmus térhódítása után nem jelent meg verseskötete. 1945 után részt vett az újjászerveződő irodalmi életben. A Nyugat munkatársaira emlékező prózai művei (Kortársaim, Bp., 1954; Egy író élete, Bp., 1958) szubjektivitásuk mellett is figyelemreméltó irodalomtörténeti források. A Száz az ezerből (Bp., 1967) c. kötetben maga válogatta ki és kommentálta legfontosabbnak érzett verseit. – F. m. Az első stációnál (versek, Bp., 1903); Rubens asszonya (versek, Bp., 1912); Testvérbánat csillaga (régi és új versek, 1900–22, Gyoma, 1922); Velem vagytok (versek, Bp., 1926); Az utolsó dalért (versek, Bp., 1928); Valami a végtelen sugárból (versek, Bp., 1929); Hajnali három (versek, Bp., 1934); Égtájak közt (versek, Bp., 1946); Szövetség (versek, Bp., 1948); A három hegycsúcs (versek, Bp., 1950); Önéletrajz (versben, Bp., 1950); Költő a békéért (versek, Bp., 1951); Ötven év verseiből (Bp., 1952); Hírmondó (versek, Bp., 1953); Levelezésem a kortársaimmal (Bp., 1955); Nem vagy egyedül (versek, Bp., 1956); Emberség, szerelem (válogatott versek, Bp., 1957); Utószüret (versek, Bp., 1963); Zuhanóban. Új versek (Bp., 1966). – Irod. Kassák Lajos: G. O. költészete (Nyugat, 1927.); Móricz Zsigmond: G. O. (Irodalomról, színészetről, Bp., 1959); Sőtér István: G. O. (Tisztuló tükrök, Bp., 1966); Fodor József: Búcsú G. O.-től (Élet és Irod., 1967. 51. sz.); Erki Edit: G. O. (Látogatóban. Kortárs magyar írók vallomásai, Bp., 1968); Illés Endre: Költő és szerkesztő (Írók, színészek, dilettánsok, Bp., 1965); Babits Mihály: Karácsonyi könyvpiac (Könyvről könyvre, Bp., 1973); Borbély Sándor: G. O. (műveinek bibliográfiájával, Bp., 1976); Fülep Lajos: G. O. (Művészet és világnézet, Bp., 1976); Kosztolányi Dezső: G. O. (Egy ég alatt, Bp., 1977); Garai Gábor: G. O. emléktáblájánál (Élet és Irod., 1978. 52. sz.).
