Gerő Ernő, Singer

Full text search

Gerő Ernő, Singer (Terbegec, 1898. júl. 8.Bp., 1980. márc. 12.): kommunista pártmunkás, politikus, közgazdász, az MTA tagja (t. 1949- 57), Kossuth-díjas (1949), Fazekas Erzsébet férje. 1916-ban beiratkozott a bp.-i tudományegy. orvostudományi karára, de tanulmányait nem fejezte be. Politikai pályája a Szocialista majd Kommunista Ifjúmunkás Szövetségben kezdődött. A Tanácsköztársaság idején a Vörös Hadseregben katona. 1919 végén Bécsbe menekült, itt, majd Pozsonyban, Bukarestben, Bp.-en kommunista pártszervező volt. 1922-ben Bp.-en fegyházbüntetésre ítélték, 1924. nov. 18-án kiadták a SZU-nak. A nemzetközi kommunista mozgalom tagjaként Franciao.-ban, Belgiumban, Spanyolo.-ban, Portugáliában, Finnországban, Jugoszláviában végzett pártmunkát. 1936-39-ben Spanyolo.-ban a köztársaságiak oldalán harcolt, szerepe volt sokaknak a szovjet titkosszolgálat kezére juttatásában. A II. világháború alatt a Kominternben D. Z. Manuilszkij tanácsadója volt, a m. kommunista párt képviselője. Irányította a hadifogságba került m. hadifoglyok antifasiszta nevelését. 1945 után Mo.-on kulcsszerepet kapott a kormányzásban, a gazdasági ügyekkel kapcsolatos döntésekben. Kereskedelem- és közlekedésügyi (1945), közlekedésügyi (1945-49), pénzügy- (1948-49), állam- (1949-52), belügyminiszter (1953-54), miniszterelnök-h. (1952-56). 1949-52-ben a Népgazdasági Tanács elnöke. 1949-53-ban Rákosi Mátyással és Farkas Mihállyal tagja volt annak a titkos csúcsbizottságnak, amely teljhatalommal irányította az országot. 1954-56-ban a Központi Vezetőség Gazdaságpolitikai Bizottságának elnökeként irányította a Nagy Imre által bevezetett reformok felszámolását célzó politikai akciókat. Rákosi Mátyás leváltása után, 1956 közepétől 1956. okt. 25-ig a Központi Vezetőség első titkára volt. 1956. okt. 23-án rádióbeszédében durván támadta a forradalmat, elutasított minden engedményt (a beszéd megjelent: História, 1988. 6. sz.). Felelős az orosz csapatok behívásáért. 1956. okt. 25- én leváltották minden tisztségéről. A SZU-ba menekült. Visszatérése után (1960), az MSZMP Központi Bizottságának aug.-i ülésén felelőssé tették az 1948-1956 között elkövetett törvénytelenségekért, a politikai torzulásokért, kizárták a pártból. Nyugdíjas éveiben fordítói munkát végzett teljes visszavonultságban. – F. m. Magyarország hároméves gazdasági tervének alapjai (Bp., 1947); A magyar népgazdaság ötéves terve (Bp., 1949); Harcban a szocialista népgazdaságért (Válogatott beszédek és cikkek, 1944-1950, Bp., 1950); A vas, az acél, a gépek országáért (beszédek, cikkek, Bp., 1952). – Irod. Bálint József: G. E. (Politikus pályák, Társadalmi Szle, 1983. 7. sz.); Hegedűs András: A történelem és a hatalom igézetében (Bp., 1988); A Moszkvába menekült pártvezérek memoranduma a szovjet pártelnökséghez 1957 februárjában (dokumentum, közreadja, bev. Urbán Károly, Társadalmi Szle, 1990. 10. sz); Herbai István: G. E. és az irodalompolitika (Kortárs, 1991. 8. sz.); Az 1956-os októberi beavatkozásról. Interjú Litván Györggyel (riporter Popovics Gizella,Magy. Hírlap, 1992. nov. 28.); Hegedűs B. András: Adalékok a Petőfi kör történetéhez (1956-os Intézet, évkönyv, 1992).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi