Goldmark Károly
Goldmark Károly (Keszthely, 1830. máj. 18. – Bécs, 1915. jan. 2.): zeneszerző. Apja ~ Ruben, izr. hitközségi kántor és jegyző. 1842-ben kezdett tanulni hegedülni Sopronban, 1844-ben Bécsben a Konzervatóriumban Josef Böhm tanítványa 1848-ig. Muzsikuspályáját színházi hegedűsként kezdte. A szabadságharc alatt a soproni színháznál működött, 1850-ben Budára szerződött, de csak két évet töltött itt. 1852 után hét esztendőn át bécsi színházak (Josefstädter- és Carl-Theater) zenekarában játszott, közben alkalma volt megismerkednie korának színpadi muzsikájával; a színház, a dráma zenei követelményeivel és lehetőségeivel ami a későbbi operaszerzői működésére volt döntő hatással. Ez idő tájt főképp kamaramuzsikát komponált. Első szerzői estjét 1857-ban tartotta Bécsben, két évvel később pedig Pesten is bemutatkozott. Neve egyre ismertebbé vált, különösen az osztrák fővárosban, ahol ekkor véglegesen letelepedett. 1865–71 között komponálta élete fő művét, a Sába királynőjét, amelyet 1875. márc. 10-én mutattak be Bécsben. Az opera világsikert jelentett: a következő évben Bp.-en és hamarosan Európa több városában színre került. Alkotó művészetének középpontjába ettől kezdve az operaírás kerül. Későbbi operái közül azonban megoldottságban, népszerűségben egyik sem érte utol a Sába királynőjét. – Kapcsolata szülőhazájával életének további részében sem szakadt meg. Bár ritkán mozdult ki Ausztriából, Bp.-re több ízben ellátogatott, itt mutatták be 1902-ben Götz von Berlichingen c. operáját. Életének utolsó éveit Bécsben és a gmundeni villájában töltötte. Ekkor írta meg emlékiratait (Erinnerungen aus meinem Leben ). ~ életműve a német romantika talajából táplálkozott és csak epizodikusan érintkezett a 19. sz. m. muzsikájával. Operáinak nyelve Ny-Európa legkülönbözőbb operakomponistáinak világával érintkezik, végeredményben azonban egységes és egyéni stílussá ötvöződik, amely jelentékeny helyet biztosít ~ számára a 19. sz. zenetörténetében. – F. m. operák (Merlin 1886; A házi tücsök 1896; A hadifogoly, 1899; Téli rege 1908), továbbá Szvit Op. 11. (hegedűre-zongorára; 1864); Sakuntala-nyitány (1865); Falusi lakodalom (szimfónia, 1876); Hegedűverseny (a-moll Op. 28); Zongoráskvintett (B-dúr, Op. 30.); Penthesilea nyitány (1879); Tavasszal (nyitány, 1888); Zrínyi (szimfonikus költemény, 1903); Ifjú éveimből (nyitány, 1912); Zongoráskvintett (Desz-dúr, 1914). – Irod. Wilhelm Altmann: G.-s Kammermusik (Die Musik, 1914–15, II.); Kálmán Mária: G. K. (Bp., 1930); A Zene G.-száma (1929–30, 13–14. sz.); Koch Lajos: G. K. bibliográfiája (Bp., 1930); Káldor Márton-Várnai Péter: G. K. élete és művészete (Bp., 1956); Várnai Péter: G. K. élete képekben (Bp., 1957); Kecskeméti István: G. K. 1830–1915 (Magy. Zene, 1964. 6. sz.); Várnai Péter: G. K. halálának ötvenedik évfordulójára (Muzsika, 1965. 2. sz.).
