Gyomlay Gyula
Gyomlay Gyula (Nagyvárad, 1861. júl. 29. – Bp., 1942. okt. 20.): klasszika-filológus, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1898, t. 1938). 1882-ben klasszika-filológiából a bp.-i egy.-en tanári, 1883-ban bölcsészdoktori ok levelet szerzett. 1883-tól a bp.-i gyakorló fő gimn., 1906-tól az Eötvös-kollégium tanára. 1910-ben magántanár az ógörög filológiából a bp.-i egy.-en. 1918-tól a pozsonyi egy. bölcsészeti karán a klasszika-filológia tanára, az egy. Pécsre helyezése után ott működött nyugalomba vonulásáig, 1932-ig. A Stolze–Penyvessy-rendszerű gyorsírás művelője. 1901-ben részt vett a Magyar Gyorsíró Társ. megalapításában, 1924-ben elnöke lett. Tankönyveket, magyar mondattani tanulmányokat írt. – F. m. A görögök története a római hódítás koráig (Nagy Képes Világtört, II. Bp., 1899); Szt. István veszprémvölgyi donatiojának görög szövegéről (Bp., 1901); Bölcs Leó taktikája, mint magyar történeti kútforrás (Bp., 1902); A tudákos helyesírásról és kiejtésről (Pécs, 1934); Inverziók és choriambusok Arany János tizenkettős verssoraiban (Bp., 1940); Aischylos tragédiái és magyar tolmácsolójuk (Csengeri János) (Bp., 1941). – Irod. Mészáros Ede: Gy. Gy. (1943)
