György Dénes
György Dénes (Gyergyókilyénfalva, 1887. jan. 9. – Kolozsvár, 1983. aug. 8.): romániai magyar szerkesztő, versmondóművész. 1911-ben a kolozsvári egy.-en szerzett m.-latin-történelem szakos tanári oklevelet. Munkáját felügyelőtanári (subregens) minőségben a marosvásárhelyi R. K. Főgimn. Fiúneveldéjében kezdte, 1914-től a kolozsvári Marianum leánygimnázium m. irodalom tanára volt. 1925-ben tanári állásáról lemondva a kolozsvári Újság felelős kiadói ig.-i tisztjét tölttötte be, 1927-től a Pásztortűz szerkesztőségében dolgozott, majd részt vett a Nagyváradon 1932. januárjában megindult Erdélyi Lapok szervezésében. A szerkesztőségre kényszerített szélsőjobboldali irányvonal miatt szakított a sajtóorgánummal. 1933-tól hét éven át önálló versmondóművész volt. 1940-ben visszatért a katedrára és 1948-ban mint a kolozsvári gyakorló gimnázium tanára vonult nyugalomba. Előadó körútjait nyugdíjban is folytatta. Versmondása elválaszthatatlan a romániai m. költészet két világháború közötti történetéről Tessitori Nórával egyidőben a költészet sajátos eszmeiségével és hangvételével összhangban álló előadói stílust alakított ki. Műsorán főként erdélyi költők versei szerepeltek. Cikkei az Erdélyi Fiatalok, Pásztortűz, Újság, majd az Utunk és Korunk hasábjain j elentek meg. Benedek Elek„turnéi” c. alatt számolt be az Elek apó „fiai”-val tett irodalmi körútról (Korunk, 1971. 5. sz.). Hosszú versmondói pályafutásának tapasztalatait a Művelődés 1936-os évfolyamban kezdett cikksorozatában és a Versről versre hét évtizeden át, valamint az Életem és barátaim c. kiadásra váró emlékirataiban összegezte. Lemeze készült György Dénes szavai címmel 1979- ben. – Irod. Balogh Edgár: Gy. D.-t köszöntjük (A Hét 1972. 1. sz.); Lászlóffy Aladár: Gy. D. évtizedei (Előre, 1977. jan. 16.); Gazda József: Versmondás az életem. Beszélgetés a 90 éves Gy. D.-sel (A Hét, 1977. 3. sz.); Csiky József Gy. D. és a „Pásztori tájak remetéje” (Brassói Lapok, 1977. 22. sz.); Balogh József Versről versre egy életen át (Előre, 1979. jan. 16); Nem áll többé pódiumra (Utunk, 1983. 34. sz.).
