Gyulai Zoltán
Gyulai Zoltán (Csáktornya, 1900. szept. 22. – Miskolc, 1977. febr. 10.): bányamérnök, egyetemi tanár, a föld- és ásványtani tudományok kandidátusa (1952). Oklevelét a soproni Bányászati és Erdészeti Főisk.-n szerezte (1923). 1925-1935 között ugyanott előbb a mechanikai, majd a bányaműveléstani tanszéken volt tanársegéd. Gyakorlati munkásságát az Eurogasco (European Gas and Electric Company) dél-zalai szénhidrogénkutatásainál fúrómunkásként kezdte. Működését a vállalat jogutódjánál, a MAORT-nál (Magyar–Amerikai Olajipari Rt.) folytatta. 1948-ban a MAORT vezérig.-ja lett. A vállalat államosításával előbb a Nehézipari Min. osztályvezetője, majd a Nagykanizsán szervezett Dunántúli Ásványolajközpont vezérig.-ja. 1950-51-ben a Bp.-i Gazdasági és Műszaki Ak. tanára, a soproni egy.-i karon a kőolajtermelés meghívott előadója. 1951-től az akkor szervezett olajtermelési tanszék tanára. Tanszékét 1959-ben a miskolci Nehézipari Műszaki Egy.-re (MNME) helyezték át, itt 1966-ig a tanszék vezetője volt. 1960-ban megszervezte Miskolcon az MTA Olajbányászati Kutató Laboratóriumát, melynek Sopronban 1956-tól már ig.-ja volt. 1971-ben egy.-i tanárként ment nyugalomba, de a rezervoármechanikai tantárgynak haláláig előadója maradt. 1971–1975 között a soproni Központi Bányászati Múz. ig.-ja is volt. Az MNME bányamérnöki karán dékáni tisztet viselt (1951–55, 1961–64); 1960-ban az egy. t. műszaki doktorává avatta. Autóbaleset áldozata lett. Műszaki alkotásai közül jelentősek az első mo.-i rotari rendszerű kutatófúrások lemélyítése, az első nagyobb európai olajtávvezeték tervezése és építésének irányítása, a zalai olajmezők műszaki létesítményeinek, gazolintelepeinek tervezése. Tudományos teljesítménye elsősorban a rezervoármérnöki tudomány hazai alapjainak megteremtése, alapkutatások megindítása, a m. nyelvű szakirodalom megalapozása, a m. bányászat múltjának kutatása, a hazai bányászattörténeti kutatások elősegítése, eredményeinek közzététele. A rezervoármechanika tárgyköréből két ízben (1963/64 és 1965) volt meghívott professzora a freibergi Bergakademie-nek. Egyik kezdeményezője és részben szerzője volt a világ szénhidrogén-bányászata irodalmát felölelő, értékelő bibliográfiának. 1944-ben a Bányászati és Kohászati Lapok szerk.-je, 1966–1972 között az Orsz. Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület elnöke, 1972-től t. tagja volt. Elnyerte a freibergi Bergakademie t. szenátorságát, a Wahlner Aladár-, a Zorkóczy Samu-, a Zsigmondy Vilmos- és a Christoph Traugott Delius-emlékérmet. – F. m. Olajtávvezetékek tervezése és építése (Bp., 1942); Rezervoármechanika (bányászati kézikönyv, I-IV., Bp., 1965). – Irod. Dr. Gy. Z. (Kőolaj és Földgáz, 1977. 4. sz.); Megemlékezések Dr. Gy. Z. professzorról (A Nehézipari Műszaki Egy. Közl.-ei – Bányászat XXIV. 3-4. füz. Miskolc, 1978).
