Hajnal Anna
Hajnal Anna (Gyepüfüzes, 1907. febr. 1. – Bp., 1977. szept. 6.): költő, József Attila-díjas (1966). Gyepüfüzesen és Pinkafőn járt iskolába. Szombathelyen tett polgári isk.-i vizsgát. 1926-ban családjával Bp.-re költözött, magántanításból élt, angol nyelvórákat adott. A harmincas évek elejétől jelentek meg versei a Pásztortűz és az Álláspont c. folyóiratokban, a Nyugat 1933 decemberében közölte először verseit. Első verseskötetét, Ébredj fel bennem álom (1935) a felfokozott expresszivitású versformálás, a kendőzetlen önvallomás jellemzi. Gyakoriak költeményeiben az antik mintákra utaló, idillikus-bukolikus képek. Himnuszok és énekek c. kötetének (1938) versépítésére Horatius és főleg Berzsenyi Dániel öröksége jellemző. Mesterének Babits Mihályt tartotta. Egyik szerk.-je volt Trencsényi-Waldapfel Imrével a rövid életű Argonauták (1937–38) c. folyóiratnak. Létrehozta a Tóth Árpád Társaságot, amelynek tagjai, írók, költők, kritikusok az ő lakásán tartották felolvasásaikat, vitáikat. 1937-ben feleségül ment Keszi Imréhez. A II. világháború idején írt antifasiszta verseinek egy része 1944-ben elpusztult. 1946-ban közreadta Összegyűjtött versei. Baumgarten-jutalomban részesült (1947). Az Országos Könyvhivatalnál lektori állást vállalt 1949-ben. Átmeneti válság után 1952-ben jelent meg az Óriások százada c. kötete. Líráját szüntelenül gyarapította mítosz-teremtő képzelete, természetszemlélete, majd utolsó köteteiben szembenézése az öregséggel, a halállal és hite az élet legyőzhetetlenségében. Műfordítói tevékenysége is jelentős. Leginkább az angol költészetben volt otthonos, elsősorban Breton, Blake, Burns, Lear és Swinburne tolmácsolásaival alkotott maradandót. Írt még gyermekverseket, gyermekeknek szóló elbeszéléseket, fordított ifjúsági irodalmat is. Életéről Újraszületések címmel a Pályám emlékezete c. sorozatban vallott (Új Írás, 1976. 5. sz.). – M. Füzes. Gyepüfüzes (elbeszéIő költemény, Bp., 1948); Utószó az ifjúsághoz (Bp., 1954); Esők, szelek, csillagok (Bp., 1956); Olajos korsó (Bp., 1961); Szertelen nyár (válogatott versek, Bp., 1965); Kölcsönkenyér (válogatott műfordítások, Bp., 1968); Parti város (Bp., 1970); Csak ennyi? (összegyűjtött versek, Bp., 1971); Időjárás jelentés hajóknak (versek, Bp., 1973); Ének a síkságon (összegyűjtött versek, Bp., 1977); Alkonyfény (posztumusz versek, Bp., 1978). – Irod. Radnóti Miklós: Himnuszok és énekek (Nyugat, 1938); Vas István: Fellebbezés H. A. ügyében (Kortárs, 1965. 6. sz.); Sőtér István: H. A. (Tisztuló tükrök, Bp., 1966); Faragó Vilmos: H. A. (Látogatóban. Kortárs magyar írók vallomásai, Bp., 1968); Kalász Márton: Viaskodás a halállal (Új Írás, 1975. 10. sz.); Zelk Zoltán: Gyönyörűt olvasok (Féktávolságon belül, Bp., 1973); Takács Imre: A költőnő szól (H. A. hetven éves) (Kortárs, 1977. 2. sz.); Lukácsy András: Meghalt H. A. (Magy. Hírlap, 1977. szept. 7.); Németh G. Béla: Búcsúszó H. A. sírjánál (Napjaink, 1977. 11. sz.); Gergely Ágnes: H. A. (Új Tükör, 1977. 36. sz.); Görgey Gábor: H. A. mindensége (Nagyvilág, 1977. m. sz.); Sőtér István: H. A.-ról (Kritika, 1977. 2. sz.); Nemes Nagy Ágnes: H. A. otthonai (Élet és Irod., 1977. 37. sz.); Melczer Tibor: Kései ragyogás (Élet és Irod., 1977. 39. sz.); Lengyel Balázs: H. A. kőrisfája (Közelképek, Bp., 1979); Rónay László: Az antik költőideál (Új Írás, 1979. 8. sz.); Urbán Nagy Rozália: Önvarázsolás (Irodalomtörténet, 1981); Tandori Dezső: A tovatűnt énekesek. H. A. költészetéről (Műhely, 1983.) Csontos Sándor: H. A. utolsó verseiről (Új Írás, 1985.). – Szi. Szécsi Margit: H. A.-nak (vers, A trombitásokat összesöprik, Bp., 1965); Zelk Zoltán: H. A. (vers, Akit az Isten nem szeret, Bp., 1976); Habán Mihály: Fényképem hátlapjára. H. A.-nak (vers, Új Írás, 9. sz.); Kalász Márton: Az alvilág hattyúi között. H. A. halálára (vers, Jelenkor, 1977. 12. sz.); Gergely Ágnes: Epistola H. A.-nak (Magy. Nemzet, 1977. febr. 6.); Vészi Endre: H. A. (vers, 1971.); Sőtér István: Mezei liliom. Vázlatok H. A. témáira (nov., Új Írás, 1979. 10. sz.).
