Hegedűs Nándor(Nagyvárad, 1884. szept. 29. – Bp., 1969. nov. 19.): újságíró, lapszerkesztő, irodalomtörténész. Oklevelet a bp.-i egy. bölcsészkarán szerzett. 1906-tól Nagyváradon újságíró, a Holnap alapítói közé tartozott. Kapcsolatban állt Ady Endrével, Juhász Gyulával. 1906–13-ban a Nagyváradi Napló, 1913–18-ban a Szabadság munkatársa, 1918-tól a lap főszerk.-je. 1928–1934 között a bukaresti parlament magyarpárti képviselője volt. Azoknak a táborába tartozott, akik bírálták az irredenta m. külpolitikát. A harmincas évek végétől Bp.-en élt. Írásai 1931–40-ben rendszeresen megjelentek a Pesti Naplóban. 1949-ben rövid ideig a Világ c. lap, 1950–55-ben az MTI Külföldi Sajtó Osztályának a munkatársa. Mint újságíró, publicista és politikus főként a polgári Románia m. nemzetiségű lakosságának sorskérdéseivel foglalkozott. Az utolsó évtizedekben főként Ady hagyatékával foglalkozott. – F. m. Amiről a város beszél (tárcák, Nagyvárad, 1913); Ady Endre Nagyváradon (Bp., 1956); Ady Endre nagyváradi napjai (Bp., 1957); Ady Endre elnyeri a főváros szépirodalmi díját (Bp., 1959). – Irod. Kovalovszky Miklós: H. N. (Magy. Nemzet, 1969. nov. 20.); Varga József: H. N. (Irod. tört. Közl., 1970. 1. sz.).
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.