Hornyánszky István

Full text search

Hornyánszky István (Pozsony, 1905. márc. 4.Lund, 1974. jún. 21.): építész. 1935-ben a brünni Deutsche Technische Hochschule műépítészi szakán építészmérnöki oklevelet szerzett. Részt vett a csehszlovákiai m. diákmozgalmakban. 1931–35-ben mint a brünni Sarló alapítója és vezetője fejtett ki tevékenységet. Jiři Krohával, a brünni cseh műszaki főisk. tanárával m. építészeti szemináriumot hívott életre, és ennek kapcsán 1931-ben megrendezte a m. szocialista építészek kongresszusát és lakáskiállítását Pozsonyban. A Sarlóban tömörült diáktársaival szociográfiai gyűjtőúton vett részt a Csallóközben, amelynek eredményeit cikkekben hozta nyilvánosságra és Földi Rózsi fényképésznővel együtt gyűjteményes fényképkiállításon mutatta be (Pozsony, 1931). 1935 nyarán az Eesti Rahva Museum (Észt Nemzeti Múzeum) meghívására a Csehszlovákiai Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság ösztöndíjával tanulmányúton vett részt Észto.-ban. Tanulmányai befejeztével főleg lakóházak és irodaépületek tervezésével foglalkozott szülővárosában. A fasizmus elől 1939 tavaszán kivándorolt Svédo.-ba, Lundban telepedett le. 1939–1943 között É-Svédo.-ban középületeket és kórházakat tervezett, 1943-tól 1953-ig Birch-Lindgren stockholmi építésszel különféle pályázatokon vett részt, és két díjnyertes pályázat után (Göteborg, Lund) megbízták a lundi egy.-i kórház építésével. 1953-ban társával együtt tervezte a bergeni gyermekkórházat, amely a svéd nép ajándéka volt a felszabadult Norvégiának. Élete utolsó szakaszában különleges klinikák tervezésével foglalkozott, amelyeket Malmöben, Lundban és számos D-svédo.-i helységben építettek fel. – M. Vetés (röpirat, Pozsony, 1929.); A sarló jegyében (Pozsony, 1932); Magyar szocialista építészek faluépítészeti kérdőíve (Pozsony, 1932).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi