Hortobágyi Tibor

Full text search

Hortobágyi Tibor (Magyardiószeg, 1912. márc. 15.Bp., 1990. ápr. 16.): mezőgazdász, egyetemi tanár, a biológiai tudományok doktora (1955). Pedagógus családból származott. 1934-ben a Szegedi Tanítóképzőben tanítói és énektanári oklevelet, 1936- ban a szegedi tudományegy.-en középiskolai tanári oklevelet is szerzett. Egy.-i évei alatt kutatómunkát végzett. Greguss Pál, Szent-Györgyi Albert és Győrffy István tanítványa volt. 1939-ben doktori disszertációját a Tisza nagyfai holtágának mikrovegetációjáról írta. Bp.-en a Mester utcai gyakorló isk.-ban kezdte oktatói munkáját. 1943-ban egy.-i magántanári címet szerzett, majd a Cinkotai Áll. Tanítóképző Intézet tanára lett. A Vallás- és Közoktatási Min.-ban (VKM) való rövid működés után 1945-ben ideiglenesen a szegedi egy. Növénytani Intézetet és a Tanárképző Főisk. Növénytani Tanszékét vezette. Ugyanabban az évben a Bajai Tanítóképző Intézet ig.-ja lett. 1949-ben az egri Tanárképző Főisk. alapító tagjaként létrehozta a Növénytani tanszéket és vezette 1958-ig. Közben részt vett a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főisk. Növénytani Tanszékének kialakításában. 1952-ben a biológiai tudományok kandidátusa címet nyerte el. 1958- ban az Agrártudományi Egy.-en oktatott, 1959-től a Gödöllőre áthelyezett Növénytani és Növényélettani Tanszéket vezette. Részt vett az agrobotanikus kert kialakításában s 25 évig oktatott a gödöllői egy.-en. 1960-ban tudományos rektor lett. – Kutatásainak középpontjában az algák mennyiségi és minőségi vizsgálata, morfológiai, cönológiai, terratológiai és rendszertani problémák, a halastavak produkciós biológiai vizsgálatai álltak. Foglalkozott a Balaton, a Tisza, a Duna hidrobiológiai kérdéseivel. Vizsgálatai során több új szervezetet írt le elsőként; mintegy 20 000 kézzel készített rajza jelent meg nyomtatásban, melyek rendkívüli értéket képviselnek. Elnöke volt a Magy. Hidrológiai Társ. Limnológiai Szakosztálynak, az MTA Hidrológiai Bizottságának, a Búvár c. lap szerk. bizottságának, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) Biológiai Választmányának, a Magy. Biológiai Társ. Botanikai Szakoszt.-nak; tagja, később elnöke volt a Tudományos Minősítő Bizottság (TMB) Általános Biológiai Szakbizottságának. Az esztergomi Balassa Bálint Társ. t. tagja, Esztergom város díszpolgára, A Bp.-i Művészetbarátok Egyesülete elnöke volt. Rendszeresen tartott előadásokat a Magy. Rádióban és Televízióban. Bugát Pál-díjjal, Vásárhelyi Pál-díjjal, Hermann Ottó-díjjal, Pro Natura emlékéremmel, Akadémiai Emlékéremmel tüntették ki. A bolgár, cseh, indiai, japán, m., szlovák és szovjet kutatók növényfajokat és – nemzetségeket neveztek el róla. – F. m. Növénytan (Haraszty Árpáddal, tankv.,Bp., 1950); A növény élete és környezete (tankv., Bp., 1953); Növénytan. 2. Növényrendszertan és növényföldrajz (szerk., Bp., 1968); Agrobotanika (szerk., Bp., 1974); Növényrendszertan (egy. és főisk. tankv., Bp., 1979); Növényföldrajz, társulástan és ökológia (társszerző, szerk. Simon Tiborral, Bp., 1981). – Irod. Harmónia, erkölcs, tudomány (riporter Kerényi Mária, Búvár, 1972. 3. sz.); Egy tankönyvíró vallomásai (A Biológia Tanítása, 1975. 3. sz.); H. T. halálára (Magy. Nemzet, 1990. ápr. 26.); Turcsányi Gábor: Szorgalom, tisztesség, tudás. In memoriam H. T. (1912-1990) (Természet Világa, 1990. 11. sz.).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi