Horváth Béla

Full text search

Horváth Béla (Bp., 1908. máj. 25.Bp., 1975. nov. 28.): költő, műfordító, szerkesztő. Középisk.-ba Veszprémben járt, részt vett a kat. diákmozgalomban. Érettségi után tanulmányútra ment Párizsba. 1927-től Bp.-en újságíró. Első írásait a Napkelet közölte, majd a kat. Nemzeti Újság munkatársa, 1937-től a liberális Esti Kurír vezércikkírója és irodalmi szerk.-je volt. 1927-ben megjelent első verseskötete, Galamb, ezt kétévenként követték újabb kötetei. Kat. világnézetét a szociális reformokra való törekvés és antifasizmus jellemezte. 1935-ben egyik megalapítója s 1944-ig egyik szerk.-je a Vigiliá-nak. 1936-39-ben szerkesztőségi tagja a Szép Szó c. folyóiratnak. 1938-ban vezércikke miatt osztályellenes izgatás címén hat hónapra ítélték. 1939-ben Volksbund-ellenes cikke miatt kisebbség elleni lázítással vádolták, de a tárgyaláson a vádat elejtették. 1943-tól kisebb megszakításokkal katonai szolgálatot teljesített, 1944-ben büntetőszázaddal került Ny-ra, amerikai fogságba esett. Nem tért haza, 1945–48-ban Rómában élt, a Giornale della Sera munkatársa volt, 1948–52-ben a génuai ferences isk.-ban történelmet tanított. 1952–1962 között az NSZK-ban, legtovább Münchenben élt, rövid ideig a Szabad Európa Rádió munkatársa. Vámos Imrével szerk. a müncheni Látóhatárt, a m. emigráció folyóiratát (1953–1961). 1962. febr.-ban hazatért Bp.-re. Cikkekben és sajtóértekezleten bírálta a nyugatnémet keresztényszocialista politikát. A Bp.-en megjelenő Látóhatár szerk., majd szerkesztő bizottsági tagja (1962–1971). A lap 1962–1968 között közölte visszaemlékezéseit (Emlékezések és magyarázatok). – F. m. Szőlőhegy délben (versek, Bp., 1929); Minden mozdulatlan (versek, Bp., 1931); Minden kapudon keresztül (költemények prózában, Bp., 1932); Legjobb a lehetetlen (versek, Bp., 1935); Utolsó jelenések (versek, Bp., 1937); Szabadító angyal (versek, Bp., 1939); Hol vagy te nép. Összegyűjtött versek (Bp., 1942); Pepinka szép kisasszony. Egy szerelem története (r., Bp., 1942); Nyugati szél (műford., Bp., 1943); Versek (München, 1955); A végkor (versek, Bp., 1962). – Irod. Vámos Imre: H. B. (Élet és Irod., 49. sz.); Rónai Mihály András: H. B. (Magyar Lant, 1984).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi