Horváth Ernő(Bp., 1883. nov. 11. – Bp., 1943. jan. 3.): tanár, a hazai aviatika úttörője. Bp.-i középisk. tanár volt. Mint repülőgéptervező és pilóta több kora színvonalán álló monoplánt (Horváth L, II., III.) szerkesztett és épített. Már első, 25 LE-s gépével az 1910. évi bp.-i repülőversenyen díjat nyert. Gépeit kezdetben maga vezette, de miután súlyos repülőbaleset érte, abbahagyta a repülőgépvezetést. Nevéhez fűződik az első m. utasszállító repülőgép, egy kétszemélyes monoplán építése. III/A jelű gépe Prodam Guidó vezetésével először repült Bp. felett. Utóbb ugyanez a gépe átrepülte a Quarnerói-öblöt, miközben 1100 m magasságot ért el. Legfejlettebb gépeit változó görbületű és hajlásszögű szárnyakkal építette, amiáltal jó oldal- és hosszstabilitást és siklóképességet ért el. Elsőként foglalkozott hazánkban azzal a problémával, hogyan lehetne a repülőgépek magassági és oldalkormányát egyetlen, univerzális kormánnyal helyettesíteni. A m. repülés hőskorának ~ Zsélyi Aladár mellett a tudományos alapon kísérletező, legtermékenyebb repülőgép-szerkesztője volt. – F. m. A repülőmotor (Bp., 1922). – Irod. Vajda Pál: Magyar repülő feltalálók; Rákosi repülők (Repülés, 1954. 10. sz.).
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.