Hubay Cebrián Andor

Full text search

Hubay Cebrián Andor (Bp., 1898. dec. 11.Estoril, Portugália, 1971. febr. 19.): festő, szobrász. Hubay Jenő fia. Szobrásznak készült, első mestere Telcs Ede volt, aki mellett rajzolt és mintázott. Münchenben Franz Stuck tanítványa, hazatérve Balló Edénél tanult a Képzőművészeti Főisk.-n. Két évi itáliai tartózkodás után Párizsban a Julian Akadémián is végzett tanulmányokat. 1925-ben a római m. egyházművészeti kiállításon aratott sikert a herendi templomba készített Golgota c. oltárképével. 1927-ben a milánói Galleria Pesaróban volt nagysikerű tárlata. Bp.-en 1928-ban rendezték az Ernst Múz.-ban első kiállítását. 1930-ban Varsóban, 1931-ben Münchenben állított ki. 1932-ben a Nemzeti Szalon ig.-jává nevezték ki. 1933-ban a Fränkel Szalonban rendeztek kollektív tárlatot műveiből. 1936-ban ugyancsak a Fränkel Szalonban Norvégiában készített műveit mutatta be. Festészete tárgyilagos, tiszta, kiegyensúlyozott, takarékosan bánt a színekkel, egyszerűsítve és összevonva festette a természetet, arcképeit, történeti kompozícióit. 1945 után egy ideig a Herendi Porcelángyár ig.-ja volt. 1948 után Norvégiába költözött. Érmeket is mintázott. Több műve van olasz és lengyel gyűjteményekben (Bem portréja a varsói Nemzeti Múz.-ban).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi