Huszár Mátyás(Kisherestyén, 1778 – Nagyvárad, 1843. márc. 10.): mérnök. A 19. sz. első felének legnagyobb elméleti és gyakorlati tudású geodétája. Mint vízszabályozó mérnök, a mo.-i folyóvizek és mocsarak szabályozásának korszerű elveit ő állapította meg. Diplomáját a pesti egy. mérnöki szakán, az Institutum Geometricumban szerezte, 1802-ben az Esterházy grófok tatai birtokán dolgozott, 1806-tól 1808-ig Szatmárnémeti hites mérnöke. 1818-ban a Körös-szabályozás ig. mérnöke Nagyváradon. Elkészítette a Tiszántúl szabályozásának tervét. 1823-ban a Duna felvételéhez rendelték ki ig.-mérnöki beosztásban. Lejtmérési munkálatait Bogovich Károllyal és Holecz Andrással úgy egyeztette, hogy a Hortobágyon és a Veresnádon át egységes szintezési hálózatot hoztak létre Nagyszőllőstől Szegedig. 1824-ben hajózási felügyelő. Elsőnek térképezte fel a Dunát, a Marost, a Tiszát és a Körösöket. Szintező műszert tervezett állványzattal és mikrométeres csavarral. Kezdeményezésére vezették be a tízes számrendszert a szintezőléceken s általában a geodéziai gyakorlatban. – Irod. Bendefy László: H. M. háromszögelői munkássága (Geodézia és Kartográfia, 1955); Bendefy László: Szintezési munkálatok Magyarországon (Bp., 1958); Magyar műszaki alkotók (Bp., 1964).
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.