Izsó Miklós
Izsó Miklós (Disznóshorváti, 1831. szept. 9. – Bp., 1875. máj. 29.): szobrász. 1840-től 1847-ig a sárospataki kollégium növendéke volt. Részt vett a szabadságharcban. Világos után bujdosott, majd 1851–56 között Rimaszombatban kőfaragólegény, itten 1853-tól 1856-ig Ferenczy István tanítványa. 1856-ban Pestre került. 1857-ben fiatal írók, művészek, zenészek támogatásával Bécsbe ment, itt Meixner, később Gasser szobrászok műtermében dolgozott. 1859-től a müncheni Ak.-n tanult. 1860-tól kezdve a m. szobrászatban elsőként, gyakran nyúlt népi témához (Furulyázó pásztor). Még Münchenben mintázott műve, a Búsuló Juhász (1862) nagy feltűnést keltett. 1862-ben hazatérve elkészítette a kortárs közéleti személyiségek mellszobrait (Arany János, Egressy Béni, Megyeri Károly, 1863-ban Fáy András, Lisznyay D. Kálmán, 1864-ben Márton István, Almási Balogh Pál, 1870-ben Ghiczy Károly, Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc). A népéletből vett jeleneteket sok jelentős művében mintázta meg: Cigány Laokoon (1862); Fonóházi jelenet; Részeg ember, Arató nő, Ételhordó parasztasszony (1863); Parasztlány (1864). 1866–71 között alkotta a debreceni Csokonai-szobrot, egyetlen saját tervezésű és felállításra is került emlékművét. 1868–69 telén Olaszo.-ban járt. 1870-től 1872-ig a Budai Főreáltanoda, 1871-től a Mintarajztanoda tanára volt. 1864-70 között mintázta legnevezetesebb munkáit, kis terrakotta táncoló népi figuráit. Tüdőbaja fiatalon elragadta, utolsó műveit: bp.-i Petőfi-szobor, szegedi Dugonics-emlékmű, Huszár Adolf fejezte be. Az MNG hetvenegy szobrát őrzi. – Írása: I. M. levelei (Válogatta, jegyzetelte és bevezette Soós Gyula, Bp., 1958). – Irod. Szana Tamás: I. M. élete és munkái (Bp., 1897); Weis Anna: I. M. élete és művészete (Bp., 1939); Fülep Lajos: I. M. (Műv. tört. Ért. 1953. 1–2. sz.); Soós Gyula: I. M. (Bp., 1966.)
