Jendrassik Ernő
Jendrassik Ernő (Kolozsvár, 1858. jún. 7. – Bp., 1921. dec. 21.): bel- és ideggyógyász, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1898, r. 1918). ~ Jenő fia. 1880-ban szerezte orvosi oklevelét a bp.-i egy.-en. Külföldi tanulmányútjai során (1883: Lipcse és München, 1884: Bécs) 1885-ben Párizsban Charcot mellett képezte ideggyógyászatban magát. Európának jóformán minden nevezetesebb orvosi intézetét meglátogatta. 1887-ben az idegkórtan magántanára, 1893-tól az idegkórtan ny. r. tanára, 1908–21-ben a belgyógyászat ny. r. tanára a bp.-i egy.-en. A IV. belklinika ig.-ja. Bevezette a heredo-degeneratio fogalmát, az öröklődő idegbántalmakat az idegrendszer elfajulásos állapotára vezette vissza. Az agykéregre vonatkozó vizsgálatai alapján alkalmazta a róla elnevezett műfogást a térdreflex kiváltásánál. Tanulmányozta a tábeszes izomhipotóniát, az izomdisztrófiát, a reflexek élettanát, a normális és kóros járás mechanikáját. Kimutatta az arcideg szerepét a könnyelválasztásban. Jelentősek a hipnózisra, hisztériára, neuraszténiára vonatkozó kutatásai. Fizikai mechanizmussal magyarázta a gondolkodást. A Basedow-kór végső okát az idegrendszer megbetegedésében kereste. Bevezette a kalomelnek mint diuretikumnak alkalmazását. Jelentős tevékenységet fejtett ki az orvosi műnyelv magyarossá tétele érdekében. Nyelvészeti munkássága során az igehasználat módjaival foglalkozott. Emlékezetére a Bp.-i Orvostudományi Egy. az 1960-ban alapított, évenként kiosztásra kerülő Jendrassik Ernő-emlékéremmel jutalmazza az orvostudomány bármely ágából származó, önálló kutatáson alapuló munka szerzőjét. – M. A szervi szívbajok kórtana és orvoslása (Bp., 1891); A belorvostan tankönyve (Bp., 1910–1914); Belorvosi diagnosztika (Bp., 1921). – Irod. Schaffer Károly: J. E. r. tag emlékezete. (MTA Emlékbeszédek. XVIII. 7. sz. Bp., 1922); J. E. (Orv. Hetil. 1958. 8–9. sz.)
