Justh Gyula
Justh Gyula (Necpál, 1950. jan. 13. – Bp., 1917. okt. 9.): liberális polgári politikus. ~ Zsigmond fivére. Jogot végzett. 1876-ban a gyulai járás főszolgabírója lett, függetlenségi álláspontja miatt azonban 1878-ban a kormányon levő Szabadelvű Párt megbuktatta. Visszavonult tornyai birtokára, majd 1884-ben Makó függetlenségi párti képviselőjévé választották. Haláláig Csanád vm. képviselője, a polgári demokratikus reformok szószólója volt. 1891-ben a Függetlenségi Párt alelnökévé, 1893-ban elnökévé választották. Döntő szerepe volt Wekerle egyházpolitikai reformjainak keresztülvitelében. A 48-as frakciók szétválásakor szakított Ugron Gábor csoportjával. A párt egyesülésekor ismét elnökké választották, 1895-ben azonban lemondott a hazatért Kossuth Ferenc javára. Tovább is szerepet vitt azonban az ellenzéki megmozdulások, így 1897-ben a büntető perrendtartás ún. sajtóparagrafusa ellen, 1898-ban a Bánffy-kormányt megbuktató obstrukció vezetésében. 1905-ben a képviselőház elnökévé választották. Kossuth Ferenctől eltérően mérsékelt álláspontot foglalt el a horvát képviselők obstrukciójával szemben, amelyet a Kossuth által Horváto.-ban az államvasutaknál bevezetett m. szolgálati nyelv váltott ki. Az önálló Nemzeti Bank követelésében éles ellentétbe került a párt Kossuth által vezetett csoportjával és 1909-ben lemondott a házelnökségről. Ezt követően a polgári radikálisokkal és a szociáldemokratákkal együttműködve lépett fel az általános választójog érdekében. 1912-ben vezette a Tisza elleni obstrukciót. 1913-ban Tisza István politikájával szemben ismét az egyesült függetlenségi párt társelnöke lett Kossuth Ferenccel, azonban a tényleges vezetést átengedte Károlyi Mihálynak, a párt ügyvezető elnökének, egyetértve Károlyi polgári radikális programjával. Élete utolsó éveiben betegeskedése miatt visszavonult a politikai élettől. – M. Beszédei (Bp., 1913). – Irod. Horváth Zoltán: Magyar századforduló (Bp., 1961); Pölöskei Ferenc: A koalíció felbomlása és a Nemzeti Munkapárt megalakulása 1909–10 (Bp., 1963).
