Kádár János
Kádár János (1945-ig Csermanek) (Fiume, 1912. máj. 26. – Bp., 1989. júl. 6.): kommunista politikus, pártvezető. 1918-ig Kapolyon nevelőszülőknél nevelkedett. 1918-tól Bp.-en élt, ahol elemi, majd polgári és iparostanonc isk.-t végzett, 1929-ben szabadult fel és irodagép- műszerész lett. 1929-től a Vasas Szakszervezet ifjúsági csoportjának tagja, 1930. szept. 1-jén részt vett a nagy bp.-i tömegtüntetésben. 1930. szept.-től a KIMSZ és a KMP tagja. 1930. nov.-ben letartóztatták, de bizonyítékok hiányában szabadon engedték, egyidejűleg rendőri felügyelet alá helyezték. 1933-tól a KIMSZ Titkárságának egyik ülésén több társával együtt letartóztatták és okt.-ben kétévi fegyházra ítélték. 1934. jún.-ban részt vett a bp.-i Gyűjtőfogházban megszervezett éhségsztrájkban. Büntetése hátralévő részét a szegedi Csillag-börtönben töltötte le, ahol megismerkedett Rákosi Mátyással. 1935-ben a KMP utasítására az SZDP Bp. VI. ker.-i szervezetének, 1940-ben Végrehajtó Bizottságának tagja és az ifjúsági csoport vezetője lett. 1941-től a KMP Bp.-i Területi Bizottságának tagja. 1942. máj.-ban a letartóztatás elkerülése végett illegalitásba vonult. 1942. máj.-tól a KMP Központi Bizottságának szervezési ügyekkel megbízott tagja, szept.-től a máj.- jún.-i nagy lebukások után a ker.-i bizottságok és sejtek újjászervezését irányította, ill. ezeket vezette, dec.-től a Központi Bizottság Titkárságának tagja. 1943-febr.-tól a KMP vezető titkára, ápr.-ban részt vett a pártprogram kidolgozásában. 1943. jún.-tól a feloszlatott KMP utódjaként létrejött Békepárt vezetője. Mo. német megszállása (1944- márc. 19.) után az általa vezetett Központi Bizottság kezdeményezte a Magyar Front létrehozását és vezető szerepet játszott a KMP háromtagú katonai bizottságának megalakításában. 1944. ápr.-ban pártutasításra Jugoszláviába indult, hogy az itthon működő párt és az emigráns kommunisták között több éve szünetelő kapcsolatot megteremtse, de a határon mint katonaszökevényt letartóztatták. Kilétét sikerült eltitkolnia ezért szökési kísérletért csak kétévi börtönbüntetésre ítélték. Bp.-re történt visszaérkezése után, 1944szept.-ben a Központi Bizottság vezető titkára lett. 1944. nov.-ben a Németországba való kiszállításakor Nyergesújfalunál sikerült megszöknie. Visszatért Bp.-re, ahol újra átvette a párt irányítását és vezető szerepet játszott az ellenállási mozgalom szervezésében. Miután a szovjet csapatok a németek kiűzése után elfoglalták Bp.- et, a főváros helyettes rendőrfőkapitánya 1945. ápr.-ig. 1945. jan.-ban az MKP vezető titkári tisztségéről leváltották és az 1943. évi pártfeloszlatás miatt Gerő Ernő likvidátorsággal vádolta meg. 1945-47-ben ogy.-i képviselő, 1045. ápr.-tól az MKP Központi Vezetősége titkárságának tagja, 1945-47-ben Kiss Károllyal együtt a káderosztály vezetője, 1945. ápr.-máj.-ban az MKP Bp.-i Területi Bizottságának titkára, 1945. máj.-tól a Politikai Bizottság és az MKP Nagybp.-i Bizottságának titkára, 1946-48-ban az MKP Központi vezetőségének főtitkárh.-e. 1947-51-ben ogy.-i képviselő. 1948. márc.-jún.-ban az MKP-SZDP közös nagybp.-i egységbizottságának elnöke. 1948. jún.-aug.- ban az MDP Bp.-i Bizottságának titkára, 1948. aug. 5-től 1950. jún. 23-ig belgymin. 1949-ben részt vett a Rajk-per előkészítésében. 1950. máj.-tól a Központi vezetőség Szervező Bizottságának tagja és a párt- és tömegszervezetek osztályvezetője. 1951. ápr. végén letartóztatták, máj.-ban minden tisztségétől és testületi tagságától megfosztották. Az ellene folytatott vizsgálatot a Farkas Mihály vezette, Kiss Károlyból és Kovács Istvánból álló bizottság irányította. Péter Gábor személyes közreműködésének eredményeként elismerte az ellene felhozott vádakat. 1952. dec.-ben a Legfelsőbb Bíróság koholt vádak alapján életfogytiglani fegyházra ítélte. 1954. júl.-ban szabadon bocsátották. 1954. okt.-től az MDP Bp. XIII. ker.-i Bizottságának, 1955. szept.-től Pest Megyei Bizottságának első titkára. 1956. júl.-ban az MDP Központi Vezetőségének, Politikai Bizottságának és a Központi Vezetőség Titkárságának tagja lett. 1956. okt. 25-én az MDP Központi Vezetőségének első titkárává választották, okt. 28-án a Központi Vezetőség Elnökségének elnöke lett. 1956. okt. 30-tól nov. 4.-ig (nov. 1.-jé-től csak névlegesen) a Nagy Imre-kormány államminisztere, látszólag azonosult a forradalommal 1956. okt. 30-tól az ekkor létrehozott MSZMP Intéző Bizottságának tagja. 1956. nov. 1-jén Münnich Ferenccel a bp.-i szovjet nagykövetségre ment, majd eltűnt Bp.-ről. 1956. nov. 2-3-án Moszkvában több kommunista ország állami és pártvezetőivel tárgyaltak a mo.-i helyzetről. 1956. nov. 2-3-án Ny. Sz. Hruscsov szovjet pártvezető a J. B. Titóval folytatott Brioni-szigeteki tárgyalásai során elfogadta Tito javaslatát, hogy a szovjet fegyveres beavatkozás eredményeként hatalomra kerülő rendszer vezetője ~ legyen. 1956. nov. 4-én a Hruscsovval történt ungvári találkozó után Szolnokra érkezett, ahol Münnich F. már megkezdte az ellenkormány táborának szervezését. 1956. nov. 4-én Szolnokon ~- vezetésével alakult meg az ún. forradalmi munkás-paraszt kormány. Nov. 7-én egy szovjet harckocsikból és páncélosokból álló konvojjal érkezett Bp.-re. Ezután létrehozták az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságát, melynek elnöke lett. 1957. febr.-tól jún.-igaz MSZMP Központi Bizottságának elnöke és mint szervező titkár 1957-63-ban a Titkárság tagja. 1957. jún.-tól az MSZMP Politikai Bizottságának tagja és a Központi Bizottság első titkára. 1958. jan. 28-tól 1961. szept. 13-ig állammin. 1957. után meghirdette az ún. kétfrontos harcot, de társadalmi bázis hiányában -hatalma megszilárdulása érdekében-lényegében a rákosista erőkre támaszkodott. 1958-ban, többszöri ígérete ellenére, szovjet nyomásra hozzájárult Nagy Imre perbefogásához, elítéléséhez és kivégzéséhez, mellyel nemzetközi felháborodást váltott ki, és személyét hosszú időre nemzetközileg kiközösítetté tette. Az 1956-os forradalom leverését követő leplezetlen terrort az 1960-as évek első felében fokozatosan megszüntette és ehelyett a diktatúra finomabb formáit alkalmazta. 1958-tól ogy. képviselő, 1961. szept. 13-tól 1965. jún. 30-ig ismét a Min. tanács elnöke volt. 1964-től a Hazafias Népfront Orsz. Tanácsának, 1965. – nov.-től az Elnöki Tanács tagja. Az 1970-es évek elejétől a többi kommunista országtól eltérő, viszonylagosan liberális politikája és az ország gazdasági-társadalmi helyzetének javulása eredményeként az addigi elutasító Ny-i álláspont személyével szemben fokozatosan megváltozott, annak ellenére, hogy ~ is hozzájárult az 1968-as Prágai Tavasz katonai leveréséhez. Az 1970-es évtized közepétől politikája és személye nemzetközileg egyre nagyobb elismerést kapott. 1985. márc.- ban az MSZMP XIII. kongreszszusán a Központi Bizottság főtitkárává választották. A SZU-ban a Gorbacsov hatalomra kerülése után bekövetkezett változásokra már nem volt képes alkotó módon reagálni, ugyanakkor nem akart tudomást venni a rohamosan romló magyarországi gazdasági-társadalmi helyzetről sem. Ekkor már az MSZMP-n belül is, de főként kívülről többen követelték lemondását, ő viszont továbbra is ragaszkodott hatalmának megtartásához. 1988. máj.-ban az MSZMP országos pártértekezletén kihagyták a Politikai Bizottságból és nem választották meg a párt főtitkárának, ehelyett a hatalommal nem járó pártelnöki tisztséget kapta meg. 1989. máj.-ban pártelnöki tisztségéből és központi bizottsági tagságából is fölmentették. Megkapta a Magyar Népköztársaság Érdemrend I. fokozatát (1950), a Szocialista Munka Hőse kitüntetést (1962, 1972, 1982) és a Nemzetközi Lenin Békedíjat (1977). – F. m. A szakszervezetek az újjáépítés szolgálatában (Bp., 1945); Erősítsük a Magyar Kommunista Pártot (Bp., 1945); A párt és a tömegek kapcsolata a szocializmust építő népi demokráciánkban (Bp., 1950); A párt irányító szerepe a szocializmus építésében, az állami és gazdasági szervek irányításában (Bp., 1950); Lenin-Sztálin tanítása a pártról (Bp., 1951); Szilárd népi hatalom: független Magyarország (Bp., 1958); A szocializmus teljes győzelméért (Bp., 1962); Tovább a lenini úton (Bp., 1968); Hazafiság és internacionalizmus (Bp., 1968); Híven a forradalomért (Bp., 1972); A szocialista Magyarországért (Bp., 1972); Válogatott beszédek és cikkek 1957-1973 (Bp., 1974); A fejlett szocialista társadalom építésének útján (Bp., 1975); Internacionalizmus, nemzeti érdek (Bp., 1976); A szocializmusért, a békéért (Bp., 1978); Szövetségi politika-nemzeti egység (Bp., 1982); Együtt a szocializmusért (Bp., 1982); Párt, szakszervezetek, szocializmus (Bp., 1982); Béke, függetlenség, honvédelem (Bp., 1985); A békéért, népünk boldogulásáért (Bp., 1985); Válaszgondolatok (Bp., 1985); A szocializmus megújulása Magyarországon (Bp., 1986). – Irod. Mihályi, G. E.: Communist Scuttle 1964: Vatican-Kadar Agreement (New York, 1965); Schawcross, W.: Crime and compromise: J. Kádár and the politics of Hungary since revolution (London, 1974); Gyurkó László: Arcképvázlat történelmi háttérrel (Bp., 1982); Felkay András: Kádár's Hungary and the Soviet Union: Hungarian-Soviet Relations and the Rule of János Kádár (Temple University, 1984); Porträtskizze auf historischen Hintergrund (Bp-London-New York, 1988); Beke Albert: A halál nem alibi (Kapu, 1990. 6. sz.); Völgyes Iván: Forradalom és legitimáció 1956 (Ring, 1990. 37. sz.); Urbán Károly: Az 1957-es ideológiai restauráció történetéhez (Magy. Politikatudomány Társ. Évkönyve, 1990); Hegedűs András: Kádárizmus és a munkásság (Kritika, 1991. 7. sz.); Litván György: K. J. Körmenete (Beszélő, 1991. 5. sz.); Feljegyzései a Rajk-perről. 1954. júl. 20. (Közreadja, bev. Hajdú Tibor, Társ. Szle, 1993. 1. sz.).
