Kapusy Antal
Kapusy Antal (Temesvár, 1929. ápr. 13. – Előpatak, 1978. jún. 20.): romániai magyar orvosi és lélektani szakíró, műfordító, szerkesztő. Középisk.-it szülővárosában végezte (1947), orvosi oklevelét a marosvásárhelyi OGYI-ban (Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet) szerezte (1954); ugyanitt a mikrobiológiai tanszéken gyakornok, 1957-től az élettani tanszéken laboratóriumi főnök, majd tanársegéd. Súlyos betegsége miatt 1971-ben nyugdíjazták, Marosszentgyörgyre, később Gyimesfelsőlokra költözött, ahol tudományos és ismeretterjesztő irodalmi tevékenységét folytatta. Feladatául tűzte ki az orvostudomány népszerűsítését, a Falvak Dolgozó Népe, Hargita, Megyei Tükör hasábjain egészségügyi tanácsadást szervezett. Érdeklődésének középpontjában az öregedés élet- és lélektana állt, orvosi, gerontológiai, biológiai, társadalomlélektani írásaival jelentkezett. Ezek közül kiemelkedik a Korunkban megjelent Az öregedés lélektana (1971. 9. sz.), A pszichoszféra védelmében (1972. 11. sz.) s Génkészlet és magatartás (1976. 7, 8. sz.) c. tanulmánya. A lengyel irodalomból válogatott versek, novellák, regényrészletek fordításával, szépirodalmi ismertetésével az Utunk, Korunk munkatársa. A Kriterion Korunk Könyvek c. sorozatának szerk. bizottsági tagja 1976-tól haláláig. – M. Az öregedés tudománya (Bukarest, 1974). – Irod. Demény Dezső: Könyv az öregedéstudományról (Korunk, 1975. 6. sz.); Molnár Gusztáv nekrológja (A Hét, 1978. 27. sz.); Gáll Ernő: Hagyatéka: „szellemerkölcs” (Korunk, 1978. 8. sz.).
