Károly, III.
Károly, III. (1685. okt. 1. – 1740. okt. 20.): spanyol király (1706–14), magyar király és (VI. ~ néven) német-római császár (1711–40). I. József öccse és utóda, a Habsburg-dinasztia utolsó egyenes ági férfisarja. A spanyol örökösödési háborúban a császárral szövetséges angol és holland seregek fegyveres támogatásával 1706-ban spanyol királlyá kiáltották ki, majd I. József utódaként 1711-ben német-római császárrá és m. királlyá koronázták. Angol és holland szövetségesei 1713-ban Utrechtben békét kötöttek XIV. Lajossal; ez őt is békekötésre kényszerítette. Az 1714-i rastatti békében le kellett mondania Spanyolo.-ról. Ennek fejében viszont a spanyol örökségből megtarthatta Milánót és Mantuát s megkapta a D-i Németalföldet (mai Belgium), Nápolyt, Szardíniát s néhány Rajna menti és toszkánai területet. Mo.-i uralkodását a szatmári béke (1711) aláírásával kezdte. A főnemességre s vele a törököktől visszaszerzett területeken nagy latifundiumokat nyert idegen főurakra támaszkodott. Két alkalommal viselt háborút a törökök ellen. Az 1716–18-i háborút lezáró pozsareváci békében visszaszerezte a Temesközt és a Szerémséget, továbbá Belgrádot (ez utóbbiról a másodikat lezáró 1739-i belgrádi békében le kellett mondania). Ezeket a területeket katonai igazgatás alá rendelte. Uralkodása alatt került sor az állandó hadsereg felállítására és a Pozsonyban működő Helytartótanács felállítására (1723). Egyetlen fia halála után törvényt hozatott a Habsburgok nőági örökösödésének biztosítására (Pragmatica Sanctio). E törvényét Cseho. és Erdély után 1723-ban a m. rendi ogy.-sel is elismertette. A protestánsok helyzetét az 1731-i Carolina Resolutio szabályozta. Elrendelte a protestáns hitre térők szigorú büntetését, a protestánsok szabad vallásgyakorlatát a megengedett helyekre korlátozta, s bevezette a decretális esküt, amellyel a protestánsokat kizárta az állami közhivatalokból. Halála után leánya, Mária Terézia követte a trónon.
