Károlyi Sándor, báró, később gróf
Károlyi Sándor, báró, később gróf (Nagykároly, 1669. júl. 2. – Erdőd, 1743. szept. 8.) nagybirtokos. Szatmár vm. főispánja, kuruc generális. 1703. jún. 7-én Dolhánál Csáky Istvánnal szétverte az első kuruc parasztcsapatokat de okt. 9-én csatlakozott Rákóczihoz. A fejedelem generális főstrázsamesterré nevezte ki. 1704. márc.-ban altábornagy, 1705. jan.-ban tábornagy. 1705. máj.-tól tiszántúli vezénylő generális, 1710-től a kuruc hadak főparancsnoka. 1705-ben szenátor. 1704-ben a Dunántúlon, majd 1705-től a Tiszántúlon és Erdélyben hadakozott. 1707-ben az ónodi ogy.-en a trónfosztást támogatta. Az 1710-i romhányi csata után azonban kilátástalannak látta a harcot és a kibékülés útját kereste. 1711. ápr. 30-án Rákóczi távollétében, hozzájárulása nélkül megkötötte Pálffy Jánossal a szatmári békét, s máj. 1-én Majténynál a kuruc csapatok lerakták a fegyvert. A békekötés létrehozásában való érdemeiért III. Károly 1712-ben grófi rangra emelte, s nagy kiterjedésű birtokokkal jutalmazta. 1723-ban titkos tanácsos és lovassági tábornok. 1724-ben helytartósági tanácsos, 1734-ben a tiszántúli részek fő hadi parancsnoka. 1741-ben tábornagy. Birtokain fokozta a majorsági termelést s külföldiek betelepítésével növelte a munkáskezek számát. Önéletírása, érdekes naplóföljegyzései és levelezése Rákóczival megmaradtak. – M. Magam életének s azalatt történt állapotoknak emlékezetes folyási (kiadta Szalay László I–II. Pest, 1866 és a Magyar Könyvszle, 1945); A Károlyi-család oklevéltára (levelezése Rákóczival a szabadságharc alatt, V. Bp., 1887, és Archivum Rákóczianum I–XII). – Irod. Lukinich Imre: A szatmári béke története és okirattára (Bp., 1925).
