Kárpáti Aurél
Kárpáti Aurél (Cegléd, 1884. dec. 5. – Bp., 1963. febr. 7.): író, kritikus, Kossuth-díjas (1960). Az esztergomi tanítóképző elvégzése után Bp.-re került. A Magyar Szemlébe, a Hazánk c. napilapba, az Új Időkbe verseket, kritikákat írt. 1912–15-ben a Hét állandó munkatársa, 1910-ben Halasi Andorral együtt megindította és szerk. a Kritika c. folyóiratot. Az I. világháború alatt előbb a Déli Hírlap, majd A Nap szerkesztőségében dolgozott, 1922-től a Pesti Napló munkatársa volt egészen a lap megszűntéig. Számos cikket írt a Nyugatba is. A felszabadulás után több napilap és folyóirat közölte írásait. Mint kritikus jelentős szerepet játszott a korabeli irodalmi és színházi életben. – M. Az én örökségem (versek, Bp., 1909); Budai képeskönyv (elb., Bp., 1913); Három régi esztendő (r., Bp., 1918); A bihari remete (elb., Bp., 1920); Kaláris (versek, Bp., 1921); A nyolcadik pohár (r., Bp., 1927) stb. Jelentősebb tanulmánykötetei: A búsképű lovag (Bp., 1920); A kételkedő kritikus (Bp., 1928); A menekülő lélek (Bp., 1935); A színház drámája (Bp., 1947); Kultúra haláltánccal (Bp., 1947) Örök Shakespeare (Bp., 1948); Főpróba után (Bp., 1956); Színház (Bp., 1959); Tegnaptól máig (Bp., 1961). – Irod. Hegedűs Géza: Gyászsorok K. A.-ról (Élet és Irod. 1963. 6. sz.); Illés Béla: A búsképű lovag (Élet és Irod. 1963. 7. sz.).
