Kazal László
Kazal László (Bp., 1911. febr. 27. – Bp., 1983. máj. 10.): színész, érdemes művész (1966). Rákosi Szidi színiiskoláját végezte 1929-ben. Két éven át kisebb társulatokkal járta az országot, majd Bp.-en táncdalokat énekelt és kartáncos lett a Király Színházban. Ezután a Bethlen téri Színházban lépett fel. Vidéki állomásai: Miskolc, ahol Az ember tragédiája Ádám szerepét is játszotta és az 1940-es években Nagykőrös. Visszatérve a fővárosba játszott a Városi Színházban, a Budai Színkörben, a Royal Orfeumban és a Fővárosi Operettszínházban. 1949 után a Fővárosi Vígszínház szerződtette, majd 1950-ben a Vidám Színpad, amelynek haláláig tagja volt. A Vidám Színpad egykori kamaraszínpadán, a Kis Színpadon sok zenés vígjálék főszerepét alakította, és Molnár Ferenc: A doktor úr c. darabja zenés változatának rendezője is volt. Népszerű komikus, a politikai kabarénak is egyik főszereplője, de a harsány eszközök mellett a komoly jellemábrázolásban is kitűnt. Kabaré konferansziéként is sikerrel szerepelt. 1965-ben hosszabb turnén volt az Egyesült Államokban és Kanadában. Gyakran szerepelt a rádióban, a televízióban és filmeken is. – F. sz. Pufi (Ábrahám Pál: 3: 1 a szerelem javára); Dr. Vas (Eisemann-Fodor: Én és a kisöcsém); Burmák (Miljutyin: Szibériai rapszódia); Emil (Labiche: Helénke boldog); A próféta (Gádor-Fényes: Álomlovag); Rendőr (Gyárfás Miklós: Férfiaknak tilos); Papa (Zágon István: Hyppolit, a lakáj). -I. f. 2×2 néha 5 (1954); Dollárpapa (1956); A csodacsatár (1956); Mici néni két élete (1962); Csudapest (tv, 1962); Csendes kávéház (tv, 1967); Én nem hiszem, hogy normális vagyok (tv, 1969). – Irod. s. gy.: K-gyászkeretben (Film, Színház, Muzsika, 1983. máj. 2); T. T.: Egy nevettető halálára (Kritika, 1983. 5. sz.).
