Kerényi György
Kerényi György (Csorna, 1902. márc. 9. – Bp., 1986. dec. 30.): népzenekutató, zeneszerző, karnagy, szerkesztő, tanár. Tanulmányait a bp.-i Zeneak.-n Kodály Zoltán (zeneszerzés) tanítványaként 1920-25 között végezte. A bp.-i Pázmány Péter Tudományegy.-en (Eötvös- kollégista volt) „A magyar jambus-dallamok ritmusa” címmel írta doktori disszertációját. 1925-30 között Győrött tanár, karnagy és a Győri Hírlap munkatársa volt. 1930-31-ben Berlinben. 1932-ben Rómában volt ösztöndíjas. 1933-50-ben az Énekszó, 1941-50 között az Éneklő lfjúság folyóiratok egyik alapítója és szerk.-je. 1934-40-ben a Chinoin gyár vegyeskarát vezette és az MTA népzenekutató csoportjának főmunkatársa. Bartók Béla, 1940 óta Kodály Zoltán munkatársa. 1949-70 között az MTA Zenetud. Int. Népzenekutató Csoportjának osztályvezetője, a Magy. Népzene Tára egyik főszerk.-je. Egyike volt azoknak, akik irányították és magyar népzenei alapokra helyezték az orsz. énekoktatást. 1929-től rendszeresen foglalkozott népdalgyűjtéssel; több világi és egyházi kórus szövegét magyarra fordította (Angyali énekszó, 1932; Palestrina hét himnusza). Számos kiadványt szerk. reneszánszkori mesterek műveiből, saját szöveg- fordításával; népi és játékdalokból; kánonokból; részt vett több ének-oktatási tankönyv (Énekes Ábécé, Éneklő Iskola, Énekes Líceum. Iskolai Énekgyűjtemény) szerk.-ében. Számos cikket és kritikát írt. – F. m. Kétágú síp (Bp., 1934); Kilenc leánykar (1929, 1939); Márk passió, A séta 200 bicinium, Gyermekkarok (1928); Az énekkari műveltség kezdetei (Bp., 1936); Madárka. 102 magyar népdal (2. kiad. Bp., 1939); Magyar énekes népszokások (közreadja, Bp., 1982). – Tanulmányai: Elsüllyedt falu a Dunántúlon (Bp., 1936); A regős ének magja (Bp., 1953); Megy a kosár (Bp., 1957); Szentirmay Elemér és a magyar népzene (Bp., 1966); Zsidó zene, magyar népzene (Bp., 1969); Kodály és Berzsenyi (Berzsenyi emlékkönyv, Bp., 1976). – Irod. A tanítvány (interjú, riporter Biller István, Parlando, 1985. 8., 9., 10., 12. sz.); Lukin László: Egy hűséges Kodály tanítvány K. Gy. emlékezete (Magy. Nemzet, 1987. jan. 18.); Sárosi Bálint: K. Gy. (Ethnogr., 1988. 3-4. sz.); Sárosi Bálint: K. Gy. példája (Parlando, 1991. 4-5. sz.).
