Kerkapoly Károly

Full text search

Kerkapoly Károly (Szentgál, 1824. máj. 13.Bp., 1891. dec. 31.): politikus, közgazdász, egyetemi tanár, miniszter, az MTA l. tagja (1859). Tanulmányait a pápai kollégiumban és a pesti egy.-en végezte. 1846-ban ügyvéd lett, 1847-től a pápai kollégiumban a bölcselet tanára. 1848-ban belépett a nemzetőrségbe, de a harcokban betegsége miatt nem vett részt. Az abszolutizmus idején Pápán csak a tanításnak és a tudománynak élt. Bölcseleti munkái Hegel, közgazdasági tanulmányai Smith és Ricardo hatását mutatják. 1865-ben Deák-párti programmal képviselővé választották, az ogy. több fontos bizottságának tevékeny tagja, majd honvédelmi államtitkár. 1870. máj. 23-tól 1873. dec. 19-ig pénzügyminiszter. A 153 millió forintos ún. uzsorakölcsön kibocsátása körül támadt vihar miatt le kellett mondania. 1873-ban a bp.-i egy.-en ismét az államtan tanára lett. 1878-ban lemondott képviselői mandátumáról, a politikai élettől visszavonult, gazdálkodott, faiskolát, gyümölcsöst, szőlőt létesített. Tevékeny részvevője a kor gazdasági mozgalmainak. – M. Világtörténet (Pápa, 1859), Protestáns egyházalkotmány… (Pápa, 1860); Tiszta észtan (Pápa, 1863); K. K. politikai előadásai (Bp., 1882). – Irod. Carolus (Eötvös Károly): K. az új pénzügyminiszter (Pest, 1870); Kákay Aranyos (Kecskeméti Aurél): Nagy férfiaink (Bp., 1874); Halász Imre: Egy letűnt nemzedék (Bp., 1911).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi