Kisfaludy Károly
Kisfaludy Károly (Tét, 1788. febr. 5. – Pest, 1830. nov. 21.): dráma- és elbeszélésíró, költő, az MTA r. tagja (1830). Középbirtokos nemesi származású, ~ Sándor öccse. Születése anyja életébe került, apja ezt haláláig éreztette vele. 1798-ban Győrött járt gimn.-ba, 1804-től katona. Részt vett a napóleoni háborúban, vitézül harcolt, kinevezték hadnaggyá, de a szigorú fegyelmet nem tudta elviselni, 1811-ben lemondott rangjáról. 1809-ben Pesten kapcsolatba került írókkal. Eljegyezte egy kereskedő leányát, Heppler Katalint; a házasság azonban apja ellenzése miatt meghiúsult. 1812-től teljesen elszakadt a nemesi életformától. A bécsi művészeti ak.-án tanult festeni, azonban onnan is kimaradt, főleg színházba járt, a divatos színműirodalmon nevelődött. 1813-ban kitanulta a rézmetszést. Sokat volt írók, művészek társaságában, arcképfestésből, kölcsönökből élt. Előbb Oroszo.-ba készült, 1815-ben Itáliában barangolt, 1816-ban ismét Bécsben tűnt fel, majd Pozsonyban élt. 1817-ben végleg Pestre költözött, tájképeit adogatta el, sokat nélkülözött, öngyilkossági tervekkel foglalkozott. Sorsában az 1819. év jelent változást: Éder György társulata – 16 kész drámája közül – nagy sikerrel előadta a Tatárok Magyarországban címűt. Ezután egymás után kerültek színre darabjai Ilka, Stibor vajda (1819); A kérők, Széchy Mária, A pártütő, Kemény Simon (1820). Iréne (1821) c. tragédiájában elmélyültebb lélekrajzzal is próbálkozott. 1822-ben adta ki (1821-ben keltezett) szépirodalmi zsebkönyvének, az Aurórának első kötetét. Munkatársai, a fiatal romantikus írók, köztük Vörösmarty, Bajza, Toldy, Czuczor már ekkor vezérüknek tekintették (Auróra-kör), ennek révén vált Pest irodalmi központtá. Élete és írói működése elválaszthatatlan az Auróra történetétől. Az Auróra részére írt elégiákat (Mohács), balladákat (Erdészlány, Zuárd), kisebb elbeszélő költeményeket (Budai harcjáték, A sastoll), komor középkori tárgyú elbeszéléseket (Tihamér) és úttörő jelentőségű vidám novellákat (Tollagi Jónás viszontagságai, 1823–27; Sulyosdi Simon, 1824), 1825-től kerültek ki tolla alól első történeti vígjátékaink (Mátyás deák, Hűség próbája) és legjobb vígjátéka, a Csalódások (1828, bem. 1829). Utolsó éveiben érdeklődése a népdal felé fordult, maga is írt népdalokat (Rákosi szántó, Szülőföldem). 1830-ban Döbrentei Gáborral együtt az akkor alapított Magy. Gazdasági Egylet titkára lett. Nem sokkal halála előtt Széchenyi őt szemelte ki megindítandó politikai lapjának, a Jelenkornak szerk.-jévé, az MTA megválasztotta nyelvészeti szakosztálya első r. tagjának. Tüdővészben halt meg. Vígjátékaiban a realista ábrázolás kezd utat törni, kitűnően megformált társadalmi típusokban gúnyolja ki a maradiságot, az üres fejű arisztokratákat, a műveletlenséget. – M. Minden munkái (Összeszedte Toldy Ferenc. I–X. Buda, 1831); Válogatott művei (Bevezette Szauder József, Bp., 1954). – Irod. Bánóczy József: K. K. és munkái (I–II. Bp., 1882–83); Gaál Mózes: K. K. élete és költészete (Pozsony, 1900); Vértesy Jenő: K. drámaköltészete (Irod. tört. Közl. 1915); Szinnyei Ferenc: K. K. (Bp., 1927); Horváth János: K. K. íróbarátai (Bp., 1955); Benkő László: K. K. elbeszélései (Szeged, 1958). – Szi. Jókai Mór: Eppur si muove (r.); Vörösmarty Mihály: A gyászkíséret (vers); Boross Mihály: A kanálosi ház (r. Bp., 1938).
